Az 1980-ban készült Scorsese film a mind magánéletben és mind a ringben agresszívan küzdő harcos életrajzát mutatja meg nekünk Robert De Niro-val az élen. És bár mi néha nem győzhetünk kiütéssel, az élet ezt simán megteheti ellenünk, de attól még nem kell előtte letérdelni.
Martin Scorsese (A Wall Street Farkasa, A Leleményes Hugo, A Viharsziget, A Tégla, Aviátor, New York Bandái, Casino, Nagymenők, Taxisofőr) rendező neve nem csupán tehetsége miatt közismert, hanem mert mára már szinte a saját csecsén szoptatja Leonardo Dicaprio-t. Persze előtte is meg voltak neki a múzsái, úgy mint a Taxisofőrben Robert DeNiro (Machete, Apádra Ütök, Jackie Brown, Amikor a Farok Csóválja, Casino, Nagymenők, Brazil, Taxisofőr, Keresztapa 2), akinek talán leginkább köszönhetjük, hogy a Dühöngő Bika elkészült, hisz Scorsese akkoriban komoly kokaintúladagolásokban szenvedett, de DeNiro meggyőzte arról, hogy forgassa le vele ezt a filmet. Azóta már tudjuk, jó döntés volt. Bár a Taxisofőr nagyságához nem ér föl, a Raging Bull akkor is egy klasszikussá nőtte ki magát. Scorsese-ben az a jó, hogy annak ellenére, hogy minőségi rendező, mégis képes frekventáltan populáris lenni. Természetesen régen ő is jobb volt, de a tehetség mindig ott van benne.
A híres boxoló, Jake La Motta 1970-ben kiadott önéletrajzi könyve alapján készült el a forgatókönyv az egyszerű és néhol kicsit primkó bronxi srác történetéről. Megtudhatjuk, hogy milyen lelki szakaszai voltak annak a kalandnak, ami az egyik legnagyobb boxolóvá tette őt, miközben kezdetben állandóan ott volt mellette és támogatta, akár még elképesztően ostoba kirohanásaiban is menedzsere, aki egyben testvére is volt, Joey, akit a vásznon Joe Peschi (Casino, Reszkessetek Betörők 2, Nagymenők, Halálos Fegyver 2) alakít. Időközben hősünk megismerkedik Vickie-vel, jövendő feleségével és gyermekei anyjával, akit az elképesztően gyönyörű, jéghideg szerelemmel operáló Cathy Moriarty (Exférj újratöltve, Jó Szomszédok, Bless This House) testesít meg. Szerencsétlen asszonynak épp annyiszor jár ki a pofon a családi idill falain belül, mint ahányszor a ringben az ellenfélnek, ahol La Mottát szinte soha nem sikerült térdre kényszeríteni. A borzasztóan natúr életrajzi utazásban elkísérjük a boxolót abba a korszakába is, ahol a csillaga erőteljesen megzuhant, ahol elhagyja a felesége, megmérgezi kapcsolatát a bátyával is és bajnoki címét is elveszti, majd részeges stand up comedy-sként próbálja fenntartani bárokkal teletűzdelt életét. (A lecsúszott karakter megformáláshoz, a pár hónapos forgatási szünetben, De Niro-nak 20-30 kilót kellett híznia.)
A film érdekessége, ami meglehetősen ritka ilyen esetekben, hogy a címszereplő oly annyira életben volt még amikor elkészítették róla a filmet, hogy ő maga segített Robert DeNiro-nak edzeni. Miután lement a film premierje, azután megkérdezte az igazi Jake La Motta volt feleségét, hogy valóban ennyire szörnyű ember volt e a valóságban, mire Vickie azt váloszta, hogy "You were worse!"
A film érdekessége, hogy fekete fehérben készült, amire a rendezőnek az volt a válasza, hogy azért mert meg akarta különböztetni magát a 1976-os Rocky filmtől. Véleményem szerint ez sikerült is neki, mert számomra a Dühöngő Bika nyerssége sokkal eredetibben hat és az abszolút antihős szerepe, így Robert De Niro által eljátszva egyszerűen zseniális.A film a 8 Oscar jelölésből kettőt be is váltott, továbbá 1-1 Golden Globe- és Bafta-díjat is magáénak tudhat. Az pedig gondolom semmiféle meglepetést nem okoz, hogy a 'fuck' szó összesen 114-szer hangzik el, de Scorsese-nek ez olyan vesszőparipája, mint Orbánnak a rezsicsökkentés.
Ha pedig Lamotte személyét kellene valahogy megmagyaráznunk ebben a klasszikusban, akkor arra keresve sem találnék jobb szavakat az olasz kritikusnál:
"Nem azért boxol, mert fizikailag erős, hanem azért, mert kulturálisan gyenge."
10/8
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése