A filmet Wes Anderson rendezte és ezzel el is mondtam mindent. Az a jó az ő általa rendezett filmekben, hogy teljesen indokolatlanul, akármeddig lehetne beszélni azokról. Az idén debütáló The Grand Hotel Budapestet én személy szerint tűkön ülve várom és már a pattogatott kukoricára való pénzt is félretettem, de addig táncoljunk még egy kört a klasszikusokkal, például a Rushmore-ral. Azon belül is leginkább Bill Fucking Murray-vel, aki az egyik legkirályabb színész evör.
Ha már láttál egy Wes Anderson filmet(Moonrise Kingdom, A Fantasztikus Róka Úr), akkor láttad az összeset, viszont ha már láttad az összeset, akkor is csak többet és többet akarsz. Ez az ember maga a filmes mesekönyv; úgy mozgatja a szereplőit, hogy azok a szemünk láttára rajzolják meg a filmet. Pedig az egészben az a vicc, hogy a legnagyobb filmes kliséket dobálja egymásra, amitől olyan abszurditás csokrot kapunk, ami soha nem hervad el. A beállítások, a díszlet aprólékossága, az irgalmatlan jó színészi játékot annyira tökéletesen olvadnak egybe, hogy már a második másodperc után megtéveszthetetlenül biztosak vagyunk benne, hogy egy Wes Anderson filmmel van dolgunk. (A filmjei megírásában állandó segédje pedig nem más, mint Owen Wilson.)
Nincs ez másképp az 1998-as Rushmore című filmnél sem, amelynek főszereplője az a szemtelen képű Max Fischer (Jason Schwartzman), aki a legnagyobb puncsos az egész iskolában. Aki nem csak irgalmatlan magabiztossággal és felnőttes viselkedésével lóg ki a többi gyerek közül és nem csupán azzal, hogy ő maga az iskolaújság és az évkönyv szerkesztője, a vívócsapat kapitánya, a retorikakör elnöke és a színjátszókör igazgatója, de valójában valamiért sokkal idősebbnek tűnik külsőre is. Amire az az egyszerű magyarázat, hogy már legalább százszor bukott és hiába viseli szívén iskolája sorsát jó katona módjára és imádja azt vak buzgalommal, tanulni valójában egyáltalán nem akar, csak fontoskodni szeret. Az iskola igazgatója azonban közli vele, hogy ha nem változtat a tanulmányain, akkor bizony el fogják bocsájtani. Hősünk annyira abszurd világban él, hogy a rá leselkedő veszélyt, miszerint kirúgják az iskolájából - ami élete értelme - inkább csak megfontolandó ajánlatnak veszi.
Időközben pedig egy új tanítónő kerül az iskolába Rosemary (Olivia Williams) személyében, akibe Max határozottan beleszeret. Mondhatnám, hogy reménytelenül, de főszereplőnknél ez nem opció. Ahhoz, hogy lenyűgözze a tenger-biológiájért rajongó nőt, egy nagyobb összeget kér kölcsön a helyi iparmágnástól, Hermantól (Bill Murray) azzal a befektetési céllal, hogy a futball pálya helyére egy hatalmas akváriumot építhessen. Hermant lenyűgözi Max magabiztossága, ezért támogatja, sőt mi több, segíti is tervei megvalósításában, azonban időközben ő maga is beleszeret Rosemary-be. Ebből következőleg kibékíthetetlen ellentétek támadnak köztük, ami a filmtörténelem egyik legvérmesebb harcába fordul. Gondoljunk itt olyan csatákra, minthogy Herman tönkreteszi Max biciklijét, illetve Max méheket csempész be Herman szállodai szobájába.
A történet rettent szórakoztató, garantáltan ordítva röhögsz a képernyő előtt, mert olyan komoly depresszióval élik át ezeket a teljesen lehetetlen szituációkat, hogy az észmegáll. A többi közjáték pedig hab a tortán. Például a színpadi darabok, amiket hősünk rendez az iskolában. Az utolsó színben konkrétan színre viszi Kubrick Full Metal Jacket-jét helikopterekkel meg minden.
A stáb állítólag fél Amerika magánsikoláit körbejárta, hogy megtalálja a megfelelő fiút a főszerepre. Így debütálhatott ebben a filmeb Jason Schwartzman (The Garnd Hotel Budapest, Moonrise Kingdom, Galaxis Útikalauz Stopposoknak). Már csak maga Max epikus bemutatkoztatása az elején megérte - amiket később jól idéz a Moonrise Kingdom főszereplő leányának film eleji összevágása. Bill Murray (Moonrise Kingdom, Ghostbusters, Idétlen Időkig, Kávés és Cigaretta) teljes joggal kapta meg a Golden Globe-díjat ezért az alakításért. Ez a faszi egyszerűen tökéletes ebben a gyerekesen viselkedő, depressziós felnőtt férfi szerepben (abszolút Wes Andersonra vall az is, hogy a szereplők nem a korukhoz méltón viselkednek, hanem épp ellenkezőleg). Amúgy Murray azt mondta, hogy miután elolvasta a forgatókönyvet, annyira imádta, hogy hajlandó lett volna akár ingyen is elvállalni a szereplést. Mi ennek őszintén örülünk, remélem ő sem bánta meg, hogy az egész forgatás alatt ugyanabban az öltönyben kellett feszítenie (true story). Olivia Williams (Anna Karenina, Hatodik Érzék) angyali arca, törékeny termete jó választás volt és bár nagyon jól hozza a szerepet, képtelenség előtérbe kerülni két ilyen férfi-színész mellett.
Továbbra sem tudok egyebet hozzáfűzni Wes Andersonhoz csak azt, hogy őt mindig, de m i n d i g jó nézni. Összefoglalja a filmvilágot, ráadásul pontosan és jó arányban, egyszerűen erre született. A filmjei meg sikerre. Bárcsak minden ennyire könnyed lehetne, mint ezek a művek.
10/7,8
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése