Gondolom még nagyjából mindenki emlékszik rá, hogy 2011-ben egy jónak ígérkező brit film végett Budapest pár terepe forgatási helyszínné vált. Nem, nem arra gondolok, amikor Bruce Willis látogatott meg minket, hogy nálunk vérezze össze a trikóját, hanem amikor egy sápadt színű kémfilm díszlete lehettünk.
Tomas Alfredson (Engedj be!) rendező egy olyan regényt adaptált, amit annak előtt már a BBC is megtett egy minisorozat keretein belül, de gondolták, hogy egy indokolatlan sztárparádéval és a hibázni képtelen brit akcentussal készítenek egy jónak tűnő thrillert. Az adaptációval azonban az a legnagyobb gond, hogy állítólag borzasztóan hű maradt az alkotó a könyvhöz, ami hangozhatna jól, de a nép egyszerű nézőjeként azt kell mondjam, hogy az emberek több, mint kilencvenhétésfél százaléka nem olvasta a könyvet, így valami iszonyat könnyelműen szarok bele, hogy mennyire hű a forgatókönyv, hiszen én a mozijegyért fizettem és nem a könyvtárba váltottam ki az olvasójegyem. A szerző John le Carré, aki maga is dolgozott a hírszerzésben. Az egész film rettentően könyv ízű. Egyértelműen túl van részletezve, kevés az akció, sok a szereplő és a filmnek pont olyan a tapintása, mint egy régi-kopott könyv lapjainak. Persze az én panaszos szájamízét figyelmen kívül hagyva, a film 2 Bafta-díjat és 2 Európa Film Díjat kapott ráadásul 3 Oscar-jelölést hagyott beváltatlanul.
A történet szerint az '70-es évek hidegháborús időszakában járunk, ahol a Brit Titkosszolgálat legfelsőbb köreibe egy kettős-ügynök itta be magát, aki a szovjeteket látja el információkkal, ami ugye kurvára nem pálya. Ahhoz, hogy kiderítsék ki a tégla, visszahívnak egy nyugdíjazott ügynököt (Gary Oldman), akire ráadnak egy zsíros kis esztéká-keretes szemüveget (amit amúgy konkrétan több, mint száz szemüvegmodell közül választottak ki - micsoda fun fact) majd megkezdődik a nyomozás. A film többi részéről nem azért nem beszélek, mert nem akarok szpojlerezni, hanem mert számomra teljesen érdektelen. Valami iszonyat vonatott tempóban végül ráakadnak az árulóra, közben indokolatlan mozdulatokkal ugrálnak az időben, láthatóan azért, hogy világosabbá tegyék a cselekményt és jobban megérthessük az ok-okozati összefüggéseket, de valójában csak álmosító, száraz történeteket vágnak egymásra. Ráadásul a fele érdektelennek tűnik és mellőz minden típusú akciót, mindezek tetejében izgulni is alig tudunk valamin; körülbelül annyira kalandos a film, mint egy láncravert kutya élete.
A legborzasztóbb az időbeli ugrálás volt, ami teljesen kuszává tette a filmet, ráadásul nem volt képes még ez sem érdekessé tenni a sztorit. Ugyanis alapvetően felkínáltak egy pár fős csoportot, közölték, hogy abból az egyikük tégla, majd kiderült, hogy tényleg. Jó, nyilván volt egy mögöttes cselekmény, egy ésszerű magyarázat, de összességében teljesen érdektelen volt számomra az egész. Ráadásul ez a komótos, rozsdás színű filmvilág sem szolgálta a Suszter, Szabó, Baka, Kémet. Arról nem is beszélve, hogy ezt a matt és öregurasan kopott atmoszférát még inkább megfárasztotta maga a háttérzene is.
Én tudom, hogy tapsolnom kéne, amiért a Nyugati pályaudvar hugyszagú miliője és a Verseny utca, a MI HAZÁNK Verseny utcája szereplője lehetett ennek a brit kémfilmnek, ráadásul anyanyelvünk is tiszteletét teszi benne, ugyanúgy, mint egy röpke szerep erejéig Kállay Molnár Péter, Mucsi Zoltán és Csuja Imre is. Ez tök jó, de igen kevés csoda ahhoz, hogy elaléljak.
Ráadásul ami számomra feldolgozhatatlan, hogy milyen sztáráradat szerepelt a Tinker, Tailor, Solider, Spy-ban; John Hurt (Melankólia, Az Ajánlat, Dogville, Éjféli Expressz, Az Eleféntember), Gary Oldman (Harry Potter-filmek, Batman-filmek, Az Ötödik Elem, Leon, a Profi), Toby Jones (Az Éhezők Viadala, Amerika Kapitány, Hófehér és a Vadász), Colin Firth (A Király Beszéde, Igazából Szerelem, Nanny McPhee, Mamma Mia!, Bridget Jones), Benedict Cumberbatch (Sherlock, Star Trek, A Hobbit), Stephen Graham (This Is England, Blöff, New York Bandái) és Tom Hardy (Fékezhetetlen, Eredet, RocknRolla).
Aki szereti a lassú, agytekervényeket olajozgató szocreál kémfilmeket, annak melegszívvel ajánlom a Suszter, Szabó, Baka, Kémet, de engem ez a díszlet nem varázsolt el és hiába a tényleg hibátlan színészi alakítás, sajnos szinte mindent untam ebben a kétórás játékidőben. Pedig a film maga nem egy borzasztó valami, ráadásul nem is kellene azért vádolni egy művet, mert nem indokolatlan mennyiségű és túlságosan hihetetlen akcióval akar operálni, na de azért az sem normális, hogy annyit ásítoztam a kétórás játékidő alatt, hogy egy pókcsalád minden kapkodás nélkül nyugodtan beköltözhetett volna a számba.
10/4,7
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése