Nem tudom, hogy mára mi vált kultikusabbá; maga a film, vagy a fogalom, mint Lolita. Az biztos, hogy Kubrick képtelen mellényúlni.Egy újabb precízen összerakott történet egy megszállott szerelemről, ami lehetne romantikus is, ha nem pedofíliáról lenne szó; de azért a kis Lolitát sem kell félteni...
Stanley Kubrick (Ragyogás, Tágra Zárt Szemek, Mechanikus Narancs, Barry Lyndon) nem véletlenül van számon tartva a 20. század legnagyobb rendezői között. Olyan érzékkel választ irodalmat adaptációhoz, hogy azt tanítani kéne. Persze köztudott volt róla, hogy irgalmatlan időt töltött a filmek készítésével és utómunkáival, amitől őrültbe kergette a filmstúdiókat, de végül mindig megérte. Kubrick már pályája kezdetekor közölte, hogy ő bizony függetlenfilmes lesz és nem fog letérdelni a hollywoodi konvenciók előtt és ehhez szerencsére szinte tökéletesen tartani tudta magát. Persze amikor azt szerették volna, hogy ő is hódoljon be, vagy legyen középvonalbelibb a jobb eladhatóság végett, azaz kurvuljon be, ahogy illik, akkor ő inkább fogta magát és az amúgy is őt jobban megbecsülő közönség hazáját, Angliát választotta és átette ide székhelyét.
Az 1962-es Lolita története is, hiába játszódik Amerikában, a belső jelenetek mindegyikét a briteknél forgatták le. Az Oscar-, Golden Globe-, Bafta-, és Velencei Filmfesztivál-díjra jelölt mű rengeteg másik feldolgozást megélt és képtelen kikopni a köztudatból, valójában Lolita kellékei, mint a 'macskaszemű' napszemüveg lassan már kultikusabbak, mint maga a film. A film Vladimir Nabokov könyve alapján készült, aki amúgy aktívan segítette Kubrickot a forgatás során. (Ez volt a rendező első olyan filmje, amiben fürdőszobában/WC-ben is játszódik jelenet, ami később a védjegyévé vált.)
A megfelelő Lolita szerepre körülbelül 800 lányt hallgattak meg, és végül a törékeny, porcelán arcú Sue Lyonra esett a választásuk. De, hogy miről is szól ez a film. A főszereplőnk, aki belevezet minket a történetbe maga Humbert Professzor (James Mason), aki Európából Amerikába utazik kezdetben csak eltölteni ott egy nyarat. Kiadó szobát keresvén találkozik Charlotte-al (Shally Winters), a túlságosan is hiperaktív és idegesítő özveggyel, aki az első pillanattól kezdve fel akarja szedni a professzort. Humbert elsőre nem is tervezne a nőnél maradni, de amikor az megmutatja neki kertjét, ahol lánya, Lolita napozik épp, akkor Humbert gondolkodás nélkül igent mond. A szerelem, amit én nyugodtabb szívvel hívnék színtiszta megszállottságnak, azonnal szárba szökken és Humbert kiveszi a szobát. Ami a romantikát mégis kifordítja ebből az egészből, hogy a lány valójában még csak 14 éves (a könyvben 12). Így a rajongás értelemszerűen nem sodródhat át valóságosabb talajokra. Legalábbis kezdetben. Amíg azonban azt hinnék, hogy egy pederaszta undorító nyálcsorgatását kell végignéznünk két és fél órában, addig nem szabad megfeledkeznünk az egész 'kapcsolat' mozgatórugójáról, azaz Lolita viselkedéséről. Azt hiszem a legegyszerűbb és legnyersebb megfogalmazás az lehetne, hogy szűzkurva. Minden más csak mellébeszélés, de tulajdonképpen erről van szó. Lolita az első pillanattól tisztában van szépsége erejével és bár nem kívánja kielégíteni a rá éhezők étvágyát, addig előszeretettel szítja egyre az iránta való rajongás lángját. Teljes mértékben tisztában van képességeivel és Femme Fatale módjára vezeti meg a férfiakat. Akkor is, ha mindössze egy tizenpár éves lányról beszélünk. De pont emiatt a viselkedése miatt képtelen őt a néző, akárcsak egy pillanatra is megsajnálni. Lolita esetében a fiatalság nem jár együtt kézakézben az ártatlansággal; ó kurvára nem.
Humbert annyira megszállottja lesz a lánynak, hogy röhögve veszi feleségül Charlotte-ot, csak hogy Lolita életének része lehessen. Miután Charlotte meghal, következik a film második szakasza, amiben a professzor és Lolita szerelme beteljesedik. Ez természetesen minden, csak nem szerelem, hanem egy külvilág elől titkolt kapcsolat, amiben mindenki megkapja azt, amire igazán szüksége van: Humbert Lolitát, Lolita pedig egy olyan szolgát, aki még a lábujjkörmét is kifesti. Persze a fertő nem tud határozott undort kelteni a vásznon, mert alapvetően szexuális jelenet, vagy akár csak egy csók, semmi ilyen nincs benne. A kérdés az, hogy a professzor meddig képes megóvni a külvilágtól imádata tárgyát és meddig képes a külvilágot megóvni Lolitától...
A filmben valójában egyetlen pozitív karakter sincsen, ez főleg abban mutatkozik meg, hogy mindenki csak és kizárólag önös érdekből cselekszik, még Lolita megmentője is. Önfeláldozásból egy dekát nem kapunk és Lolitát valójában senki nem akarja megmenteni. Az anyja is inkább az öngyilkosságba menekül a nagy önsajnálatban, aki pedig kicsempészi őt a kórházból, az is csak egy 'művészfilmes' szerepeltetés miatt teszi. Humbert meg ugye a józan ész ajtaján elég ritkán kopogtat a maga megszállott valójában. Csak és kizárólag saját érzéseik kielégítésére törekednek, szóval elég nehéz azonosulni bárkivel is; akinek ez mégis sikerül annak gratulálok. nem
Itt mindenki antihős, de olyan erős karakterek, amik könnyedén válnak ikonikussá a filmben. Lolitákkal meg azóta tele van a világ és itt nem csak a fiatalkorú prostituáltakra gondolok, vagyis de, ám csupán a filmvilág keretein belül. Mint például a Taxisofőr című filmben.
Kubrick romantikus drámája akármilyen fekete-fehér, annál színesebb történetet mesél, erről az erkölcsileg szemtelen világról, amiben egy igazán beteljesült szerelmet sem kapunk kézhez. A film közben meg csak cinikusan mosolygunk ennek a beteges történetnek a legfaszább párbeszédén:
" - Do you believe in God? - The question is, does God believe in me?"
10/8,5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése