Suits - Brilliáns Elmék

Szóval van az úgy, hogy az ember Saul Goodmant hívná, ha ügyvédre lenne szüksége egy fiktív valóságban, de a biztonság és a siker kedvéért én lehet inkább Harvey Specterra bíznám a képzeletbeli ügyemet. Meg Mike Ross-ra, a zseni kis nyikhaj segédjére, akiken nullátólhuszonnégyig feszül az öltöny és könnyeden szórakoztatnak engem már három évada.

Egy nem túl érdekes történeten keresztül bemutatják egy ügyvédi iroda mindennapjait, amiknek garantáltan nincs köze a valósághoz, de mit értek én a lovakhoz. Viszont ennyi kibaszottul szép és öntudatos nő még egy Victoria's Secret divatbemutatón sincs.

Rendkívül ízléses és egyből megszerethető, izgalmas pilotot nyomtak a készítők, úgyhogy ha elkap a gépszíj, akkor kurvára leteszed a segged a gép elé és végigdarálod a sorozatot. Az egyetlen nagy átívelő történet a sorozatban az, hogy a Barney Stinson spinoffjára hasonlító Harvey Specter felvesz maga mellé, a véletlennek hála, egy ügyvédbojtárt, vagy mi az istent, aki azonban egy ösztönös zseni, aki fotógrafikus memóriával rendelkezik. A szar a palacsintában azonban az, hogy a srác, Mike Ross, valóban letette a jogi szakvizsgát, azonban nem végezte el az iskolát. Diploma nélkül meg nem gyakorolhatná ezt a praxist ugye. De ezek a 'törvényenkívüli' srácok már csak ilyenek. Nagyjából ez történik az első körben a Pearson és Hardmen névre hallgató ügynökségnél, aminek van egy tekintélyes főnökasszonya Jessica, egy talpraesett jogi asszisztense Rachel, aki nyilván összeszűri azt a bizonyos levet Mike Rossal, csak ki kell várni. Plusz ott van még a vörös titkárnő Donna és a sorozat magasan legkiválóbban megapplikált karaktere, a kicsit konkurenskedő ügyvéd, Louis. A Mad Menre emlékeztető díszletirodában folynak az ügyek, amik megoldásának struktúrája vészesen hasonló akármelyik kórházas/nyomozós/rendőrös sorozathoz, ahol van egy ügy, van egy betegség, amit egy trükkös csavarral a vége előtt ötperccel a legnagyobb izzadságcseppek közepette megoldanak. Természetesen közben a háttérben játszik a magánélet is, meg az egy évadon keresztül futó főszál, ami külön izgalomra ad okod és ami nem az aktuális része végén, hanem az évad vége előtt ötperccel fog elvarródni.

A sorozat főépületének oszlopai maguk a szereplők és nem a briliáns történetek. Ez csak azért meglepő, mert a karakterek nincsenek durván szétdimenzionálva. Szóval az van, hogy sokkal, de sokkal egyszerűbb a szereplők mentén végigszánkózni a sorozaton és ezt most meg is teszem. Kezdem is:

Harvey Specter (színész: Gabriel Macht)

Alapvetően ő a főszereplő, de ez csak a második évadban körvonalazódik jobban, amikor Mike-ot kezdik elhanyagolni. Állandóan öltönyben van, az elegancia nagykövete; azonban ez nem csupán az öltözködésére jellemző, hanem a geciskedésére is. Egy nárcisztikus, önelégült pöcsfej, akit valójában mindenki rohadtul kíván. Megszállott sport és bakelitrajongó. Rendkívül realisztikus és hidegvérű. És van neki egy olyan tulajdonsága, hogy képtelen veszíteni. Alapvetően remekül ki van találva, az összes előítéletünk az ilyen típusú férfiaknál teljesen megalapozott. Jóképű, drága whisky-t iszik és New York bármelyik tűsarkakon mozgó nőjét megkaphatja. Kimutatni az érzelmeit nem hajlandó, mert ő ilyen kőkemény és rideg. No persze mivel mégis csak övé a főszerep így muszáj volt a karakterfejlődés érdekében teljesen kiszámítható szerelmi szálakat belefűzni a sztoriba és éreztetni, hogy a legnagyobb faszkalapok is képesek emberi érzésekre. Természetesen csak és kizárólag olyan nővel, aki tökéletesen fényes hajú és kerekmellű, ráadásul rohadtul okos is. Amúgy nem sokat kapunk szerelmi jelenetekből, egy kisebb smárolásért is hetekig kell könyörögnünk a készítőknek, pedig rengeteg szexuális utalást kapunk és a köldökig kivágott ruhák simán adnának erre okot. Persze, nem kell minden sorozatot csöccsel eladni, de ahol abszolút van létjogosultsága ott ez inkább csak kihagyott ziccer. Ráadásul ennyi 'bullshitezés' és 'son of a bitch-ezés' között nem hiszem, hogy bármilyen szinte rombolná az erkölcsi privátszféránkat pár kificcenő férfisegg és egykét mellbimbó. Fűszerezésnek jó lenne, de ha nem, hát nem.

Alapvetően Harvey a központi szerver, a legérdekesebb kapcsolata neki van mindenkivel. Könnyen definiálhatók és határozottan kidolgozottak. Ott van a titkárnője Donna, akivel még a harmadik évad végére sem teljesen tökéletesen tiszta, hogy vajon mennyire szerelmes ez a barátság, az viszont gyönyörű, ahogy folyamatosan kiállnak egymás mellett. Ráadásul két nagyon öntudatos és önmagában szórakoztató személyiség, akik úgy passzolnak egymáshoz, mint én a saját ágyamhoz egy fáradt munkanap után. (Amúgy a két színész a valóságban is forever-best-friends, ez pedig jól átjön.) A főnökasszony, Jessica előtt ugráló kiskutya szerepet is öröm nézni, aki az egyetlen személy, aki néha helyre tudja parancsolni Harvey-t, de a végére csak megkapja a jutalomcsontot a kinevezése tükrében. Az ő kettejük kapcsolatában nincsen semmi erőltetett erotika, hál istennek, de két hatalommániától átitatott test küzdelme jól mutat a vásznon. Louis-szal, aki azonos beosztásban dolgozik, mint ő állandóan megy a rivalizálás, a 'faszméregetés'. Alapvetően utálják egymást, mert látszólag nem hasonlítanak, de mindeközben borzasztóan tisztelik is a másikat, amit viszont kábé csak akkor hajlandóak kimutatni, ha fegyvert tartunk az anyjuk fejéhez. Azonban pont ettől lesznek valóban meghatóak azok a részek, mert ritkák, mint az őszinte szavak a világ bármelyik parlamentjében.

Mike Rossal meg brillíroznak együtt. A kis ügyvédbojtár segédje ugye, akit akarva akaratlanul is kedvel, mert önmagát látja benne, a szabályokat vastagon leszaró, mégis korrektségre törekvő fiatal mása. Néha természetesen túl terhes számára Mike örökös igazságérzete és így, mint egy jó báty, igyekszik megtanítani neki, hogy a pillanatnyi igazság lazán feláldozható a pénz és a hatalom oltárán. Mike meg épp az ellenkezőjét igyekszik bizonyítani olykor Harvey-nak, így Mike nem lesz akkora pussy a végére, Harvey meg kevésbé lesz dickhead. Ez az ő hatásmechanikájuk. A barátságuk mélyül, egyre többször van szükségük a másikra. És egész egyszerűen jók. Ők a főszereplők és oké. Nem kell túlcifrázni, jól meg vannak írva, jók a jeleneteik, kiváltképpen, amikkel folyamatos filmidézeteket nyomnak akár az Apokalipszis mostból, akár a Star Trekből, vagy a Holt Költők Társaságából. Az egymást baszogató párbeszédek meg tényleg viccesek és bár az adott sztereotípiákra építenek folyamatosan, akkor sem tudom megunni azokat.

"Ross: I spent the night with my grandmother.

Harvey: Is she hot?Ross: What is wrong with you?"

Mike Ross (színész: Patrick J. Adams - Befutó, Sulihuligánok)

Szóval ő az a nyikhaj srác bármelyik szomszédból, aki szeret füvezni, meg azt hangoztatja, hogy élvezi, hogy biciklifutár lehet, mert ő nem hajlandó magát alávetni a bürokratikus rendszerek nyomásának. Meg sorolhatnám tovább a mindenféle woodstocki idézeteket, amik alapvetően kifogások inkább. Főleg egy olyan fiú esetében, akiből tényleg bármi lehetne, mert zseniálisan okos. A szülei meghaltak gyerekkorában és a nagymamája nevelte föl, aki azonban beteg és a kezeléséhez szükséges pénzre Mike úgy próbál szert tenni, hogy mások helyett írja meg a vizsgát, azonban lebukik, kirúgják és soha nem szerzi meg a Amerikában felbecsülhetetlen értékű harvardi diplomát. Ez azért nagyon fontos, mert így rögtön segít katalogizálni a sorozat Mike-ot, mint az aranyszívű betyárgyerek, aki a nagyobb jó érdekben botlott meg a kiváló amerikai állampolgároknak kikövezett úton. A nagymama a sorozat alatt persze megmurdál, ezzel nagy titkot nem árultam el, mert mindig kell valami dráma és ez teljesen kézenfekvő. Én, személy szerint ezt egyáltalán nem bántam, mert borzasztóan idegesített, hogy egy jópofa nagyit próbáltak lenyomni a torkunkon, aki simán káromkodik és lazázik. Utálom, amikor hülyére veszik az időseket. Szerintem kurvára nem ettől lesznek pozitív és szerethető hősök. Valaki igazán elmagyarázhatná már ezt Amerikának. Mike összes üggyel való erkölcsi dilemmáját ezzel az idilli jófiú imázzsal magyarázzák. Azonban ezek egy idő után unalmassá válnak.

Miután Harvey mégis alkalmazza Mike-ot kénytelen lesz gecibbként létezni a világban. A magánélete elég unalmas a kezdetekkor, de utána megtalálja a saját kis gerlepárját az irodában Rachel személyében. Akivel folyamatos 'most-pont-nem-jött-össze-mert-valami-előre-megírt-külső-körülmény-csúfosan-közbelépett' jelenetek egyre-egyre élvezhetetlenebbek. De mivel kell a dráma, így türelmesen várunk, hogy a szerelmük kirügyezzen és olyan kurvajófejek voltak az írók, hogy végül csak megkapjuk premierplánban, ahogy elkapja Ross Rachelt és iszonyatosan megcsinálja a csajt a levéltárban. Erre mondjuk 26 egész részt kellett várnunk, de a végén az XX - Sunset zenéjére történő szexelgetés mindenért kárpótol és olyan békésen és mozdulatlanul ülünk a képernyő előtt, mint egy vak komondor a tavaszi szélben.

A sorozat elején az egyik legégetőbb izgalmi faktort az szolgálja, hogy vajon megtudja e valaha bárki, hogy Mike valójában csaló. Igen. A sorrend: Donna, Jessica, Rachel és most ott tartunk, hogy Louis is. Persze mindig tudtak beletenni egy csavart, ami miatt mégsem rúgták ki a picsába srácot.

Amúgy Mike-ot szeretjük, mert kurvajók Harvey-val, de nem ő lesz a kedvenc karakterünk, max csak akkor, ha nagyon átlagos emberek vagyunk. Bocs.

Életem egyik legkedvencebb jelentéért alapvetően ő a felelős. A harmadik évadban társulnak egy angol céggel és ezzel kétágú kapukat nyitnak az amerika-angol ellentétességeken alapuló poénokra. Az angol eleganciát megvető, mindent lazábban kezelő amerikai fiatalembereket méltatják. Igazságtalan küzdelem ez, de legalább vicces.

Angol faszi áll Harvey irodája előtt. Harvey az irodában. Ross meg segítőkészen odafordul az angolhoz.

"Mike: Uh, can I help you?

Angol: No, no. I'm fine. Just had a mochaccino. Waiting to see Harvey.Mike: He's making you wait?Angol: Oh, I don't actually believe he's aware I'm here.Mike: So, why don't you go in?Angol: Well, his secratary isn't present to announce me. It wouldn't be proper.Mike: What year is it?Angol: Hmmm??ekkor Harvey kiszól.

Harvey: Mike?Mike: Yeah?Harvey: What is going on out there?Mike: Um, it's kind of hard to explain. Have you ever seen Downton Abbey?"

Rachel Zane (színész: Meghan Markle - Förtelmes Főnök)

Mike csaja, aki jogi asszisztensként funkcionál a cégnél. Alapvetően nagyon aranyos, kedves és kibaszott csinos. Mert itt bár baromira hangoztatják, hogy vagy 80 órát dolgoznak hetente és nincs magánéletük, ettől függetlenül mindenki túljól néz ki, sehol egy féltáska a szemek alatt, vagy egy álmos tekintet a liftben. Ráadásul úgy tűnik, hogy New Yorkban minden hosszúcombú és hibátlan alakú, fényeshajú lány ügyvédnek készül. Kicsit idegesítően kislányos a karaktere, de nincs kivetnivalóm a lány ellen.

Donna Paulsen (színész: Sarah Rafferty)

A vöröshajú, okosan dögös (nem tudom pontosan ez mit jelent, de róla ez jut eszembe) irgalmatlanul pörgős jelenteket biztosít. Mindig rá tud replikázni valami okosságot az aktuális történésekre és drámakirálynőnek pont olyan minőségi, mint idegesítő fruskának. Donna mindenkiről mindent tud és Harvey olyan szintű jobbkeze, hogy szinte már a bal is ő. Donna a titkárnők titkárnője, akinek loyalitása és kibogozhatatlan érzelmi viszonya Harvey-val irigylésre méltó. Alapvetően mindenki kedveli a karakterek közül, pedig olykor már túlzóan őszinte. Műmájerkedésre pénzért sem lenne hajlandó. Amikor Rachel először mesél neki arról, hogy végre lefeküdt Mike-kal akkor nagyon komoly fejjel annyit mond:

"Okay, I think we should start with the most important emotional questin."

Majd a két mutatóujja között egyre növekvő távolsággal próbálja jelezni, hogy alapvetően a srác farokméretére kíváncsi. Szerelmi ügyeiből csak a harmadik évben kapunk többet de igény van rá.

Szerintem a lelke mélyén egy kicsit mindenki olyan belűlrőljövően szexi és talpraesett vöröshajú lány akar lenni, mint Donna, aki fél percre sem tagadja meg önmagát.

Jessica Pearson (színész: Gina Torres - Mátrix, Hannibál, Alias, 24)

A független, fekete, modell alkatú nő, a hatalom szőrös tökével a markában, aki még alvás közben is rettentően motivált. Az a vicces, hogy miden negyedik részben találkozunk egy egyazegyben ugyanilyen alapú karakterrel. Mintha valami fekete nők által toborzott titkos feminista mozgalom transzparensei lennének. Na mindegy. Jessicáról röviden ennyit. Nagyon rafkós és a hatalom íze tartja életben. Próbál úgy csinálni, mintha a barátság, vagy az alapvető emberi érzelmek is motiválnák a tetteit, de ez ugye bullshit. Az ő karaktere azért létszükségletű, mert gyakran képez hidat Louis és Harvey között, valamint a folyamatosan Harvey miatt elszabaduló pokol egyetlen kapuőrzője ő. Nehéz őt szeretni, néha még nehezebb megérteni, de nélküle nagyon sok minden szabadon kószálna, aminek nem szabad.

Louis Litt (színész: Rick Hoffman - Nem Ér a Nevem)

A legjobb. Pont. Persze ez valószínűleg annak a rendkívüli színészi játéknak köszönhető, ami kitörölhetetlen és lehengerlő. Egy idegesítő faszkalapot játszik, aki kicsinyes, gusztustalan, metafóramester, flegma, és szerencsére a második évadtól több figyelmet kap, mert ráéreztek, hogy Louis a Suits Barney Stinsonja, abból a szempontból, mint epikus jellem, aki egyszemélyben képes brandé kinőni magát. A kis piti fasságaihoz ragaszkodó és túlzottan büszke, iszonyatosan sznob-szagú, borzasztóan érzékeny balettimádó, aki szabadidejében origami-fesztiválra jár. Annyira durván jó a faszi, hogy teljességgel érthetetlen és felháborító az, hogy nemhogy díjat, de jelölést sem kapott még semmilyen awards-on. Irgalmatlan szórakoztató.

"I always pay my debts. I'm a Lannister."

A főszereplők mellett a sorozat időnként olyan csemegékkel kínált meg minket vendégszereplők szintjén, mint Michelle Fairley, a Stark gyerekek anyja a Trónok Harcából, vagy Adam Goedly (Mad Men, Breaking Bad, Young Doctor's Notebook). A 2011-es Usa Network fikciós ügyvédi irodájában játszódó történetének New York-i vágóképeitől nem szarom össze magam és ez a picit unalmas amerikai irodabútor díszlet is kiábrándító, egyszerűen semmilyen nyomot nem hagy. Sajnos ezen a téren az angol sorozatok mindig sokkal minőségibbek, de legalább a zeneválasztásra gondosan ügyeltek a készítők.

Összesen 16 rendező készített eddig részt. A legtöbbet, 8 darabot Kevin Bray (Vámpírnaplók, Hősök, Döglött Akták), valamint Félix Enríquez Alcalá (Gyilkos Elmék, A Férjem Védelmében), aki 5 részért felelős.

A Suits egy történetileg nem a legdurvábban izgalmas, azonban ettől függetlenül mégis kihagyhatatlan anyag, ha szórakoztatásra vágyunk. A jelenetek ritmikussága és a minőségi színészválasztások, az ízlésesen és kifogástalanul, pont jól átsütött karakterekkel kurvajó kikapcsolódást biztosítanak. De tényleg.

10/7,5