Martin McDonagh filmjei címének magyarra fordításán, mintha egy 'direkt basszuk el' minisztérium dolgozna. Így lett az In Burgesből Erőszakik és így toldották meg Si-Cu-val ezt a művet. Pedig az a fajta kegyetlenség és abszurd humor főzet és ezek határmezsgyéjén való egyensúlyozás amit a vásznon látnunk sokkal intelligensebb, mint ezek a gagyi címek. Tarantino-tól Vonnegutig mindenkit megidéz a mű aki kötelező, és néha teletorokból röhögünk, hogy aztán kötelezően meg is hatódjunk ezen a picit könnyen felejthető, de igényesen szórakoztató művön, amit a nézővel együtt ír a rendező.
A nyitójelenetnél engem megvettek. Két kisstílű bérgyilkos faszi áll a szikrázó napsütésben munkaidőben egy parkban és sokat mondani akaró, de semmiről nem szóló párbeszédet folytatnak, amikor valaki teljesen határozottan, hosszan, símaszkban besétál a képbe és lelövi őket valami irgalmatlan rutinnal, majd két kártyalapot még odabasz melléjük a földre az álmisztikusság jegyében. Itt már hátradőlünk, hogy az egész film hatamas blöff, ahol csak a szórakoztatást veszik komolyan, de azt véresen. (Ja és ez a két faszi, Michael Stuhlbarg és Michael Pitt a Broadwalk Empire bűnözőpárosa.)
Marty (Colin Farrell) egy forgatókönyv író, akinek kurvára nem csókolják szét a múzsás gondolatok a száját, és amíg írás címszó alatt alkotó tevékenységet próbál végezni, addig szépen iszogat is mellé. Vagy inkább alapvetően iszik és mellette néha ír. De hát ő ír származású, szóval az alkoholizmus népe született velejárója. (Ez amúgy egy teljes önreflexió a rendező részéről.) A cím már megvan a műhöz - Hét Pszichopata - azonban egyelőre még a karaktereket sem tudja felvázolni. Néha megcsillanni látszik a szikra és hallhatunk egy két jó sztorikezdeményt, de arról is kiderül, hogy azokat jóbarátjától, Billy-től (Sam Rockwell), a munkanélküli színésztől csórta, aki jelenleg azzal egészíti ki a munkanélküli segélyét, hogy kutyákat lop a parkból, majd jutalom ellenében visszaszolgáltatja azokat. Teszi mindezt az öregedő úriember barátjával Hans-szal (Christopher Walken). El is vannak, mint légy a szaron, amíg egyik nap el nem lopnak egy si-cut, ami csak azért probléma, mert a valóban pszichopata, nyakán skorpió-tetoválással büszkélkedő, Charlie (Woody Harrelson) kutyája.
A történet folyamatosan skicceli fel velünk együtt a képzelt pszichopatákat és a valódiakat. A fiktív karakterek történetei kisfilmekben sokkal színesebben és pörgősebben jelennek meg a vásznon, mint egy valódi vázlat az agyban. Film a filmben. És a történet előrehaladtával kiderül, hogy a kegyetlen és abszurd történetek valójában nem is csak a Doctor Parnassus-t megidéző Képzelet Birodalmában léteztek, hanem a saját torkát elvágó és az önmagát meggyújtó buddhista szerzetes történetei még a létező valóságba is kinyúlnak és nem csupán a film valóságába. De ha ez az ihlet nem lenne elég Billy, annak érdekében, hogy segítse barátját az írásban, fel ad egy hirdetést is, amiben pszichopatákat keres a történeteikkel együtt személyes beszélgetésre. Így találkozhatunk a nyúlsimogató Zachariahhal (Tom Waits), aki a feleségével együtt Bonnie és Clyede módjára, sőt inkább Mickey és Mallory Knox módjára járták végig az életüket és saját szórakoztatásukra, majd a szakmából kiöregedve, megkeseredetten gyilkolgatták a hírhedtebbnél hirhedtebb és ezerszer megfilmesített sorozatgyilkosokat. Köztük magát a Zodiákust is. Szerintem a Michaell C. Hall-os Dextert csak azért nem nyírták ki a filmben, mert nem akartak annyira egyértelműen mainstream utalásokat tenni, de pontosan ezeket a hiteltelen módon a nézők által istenített sorozatgyilkosokat veszik a célkeresztbe és pisálják szét azokat röhögve.
A fő konfliktus abból lesz, amikor Charlie üldözőbe veszi a három barátot és a kutyája után indul. Közben Charlie a Nem Vénnek Való Vidék jelenetét megidéző beszélgetésben lövi le Hans rákos feleségét, majd az is kiderül, hogy Billy, Charlie nőjét kúrogatja Angelát (Olga Kurylenko), szóval a sicu elrablása közel sem volt akkora véletlen, mint amekkorának elsőre tűnt. A srácok tehát kocsiba pattannak és a sivatagban próbálnak elrejtőzni egy sátorban. Ekkor döbben rá Marty, hogy a sorozat legnagyobb pszichopatája maga a legjobb barátja, Billy, aki lazán hasbalő egy nőt, ha az felhúzza. Ez elég abszurd beszélgetésekhez vezet, ahol Billy szerint Marty alkoholproblémái legalább akkora gondnak bizonyulnak, mint az ő kezelhetetlen gyilkolászása. A lényeg az, hogy Marty megkapja a címszereplőket a művéhez a saját életéből. Házhoz jönnek a múzsák és kurvára nem akarnak távozni. Annyira ellepik őt, hogy ki sem lát belőlük. Nincs is már szüksége az olyan betétekre, mint a tábortűzben felvázolt epikus temetőleszámolós jelenet, amit Billy vizionált neki, hogy segítse a munkáját.
És miután már minden abszurd jelenten túl vagyunk, ami kifikázta a világ összes gengszteres, westernes sorozatgyilkosos mozgóképét és kiröhögte Tarantinot, Scorsese-t és Guy Richiet, na akkor valami elképesztő módon még arra is képes, hogy meghatódjunk egy kicsit. Nem nagyon, de érezzük át, hogy álmodozni kurvajó dolog, hogy minenki csak a filmes jeleneteket hajkurássza az életében, hogy eufóriával itassák át azok a mozdulatait, majd amikor leolvad a mosoly az arcodról, akkor ott maradsz a saját elbaszott világodban, ahol viszont legalább az elbaszott barátaid ott vannak melletted. A barátok, akikkel igazából minden látszat ellenére is borzasztóan törődsz, annyira, hogy még a töltött fegyvereket is felcímkézed nekik, hogy össze ne keverjék.
És a drámai részekben nem a halálok ütnek, azok felett csak elsiklasz, hanem az emberi gondolatok, a történetek, amit azért osztasz meg, hogy segítsd a másikat. Mert közben kezd elfáradni a film, pont annyira amennyire mi is kezdünk már belefáradni a filmek erőltetett drámáiba, pálfordulataiba, fegyvereibe, poénjaiba, de még erre is olyan elképesztően reflektálnak, mint amikor a sivatagból lesétáló, teljesen nemtörődöm és elkeseredett Christopher Walkenre fegyvert fognak és azt mondják neki:
- "Put your hands up!- No.- What?- I said no.- Why not?- I don't want to.- But I've got a gun.- I don't care."
Semmit nem kell komolyan. Ez a film sem hajlandó magát egy fél percre sem. Kivéve a színészek. Az öröm könnyei csúsznak végig gondolatban az arcomon, amikor a hülyéskedés ennyire komolyan van véve. Nem akarok kiemelni senkit, mert tényleg egytől egyig zseniálisak, mesteriek és hibátlanok. Legszívesebben végigültem volna a forgatást velük; Colin Farrell (Erőszakik, Nagy Sándor, a Hódító, A Fülke, Doctor Parnassus és a Képzelet Birodalma, Förtelmes Főnök), Sam Rockwell (Vasember2, Jesse James Meggyilkolása, a Tettes a Gyáva Robert Ford), Christopher Walken (Batman Visszatér, Ponyvaregény, Az Álmosvölgy Legendája, Tiszta Románc, Ünneprontók Ünnepe), Woody Harrelson (Nem Vénnek Való Vidék, True Decective, Larry Flint, a Provokátor, Született Gyilkosok, Zsákolj, ha Tudsz), Tom Waits (aki adta már zenéjét többek közt a The Walking Deadnek, a Drótnak, a Harcosok Klubjának és a 12 Majomnak is). Az egyetlen aki azt az 5 percet sem tudta tisztességesen végigjátszani, amit szántak neki, az Olga Kurylenko (Oblivion, Bűnös Miami). Ennek a nőnek attól lesz drámai egy jelenet, hogy szétteszi a kezét. Vágom, hogy kibaszottszép, de ez ne legyen már elég egy filmszerepre lécci.
A 2012-es filmet, amit egy Bafta-díjra is jelöltek, az a Martin McDonagh rendezte, aki a fantasztikusan jó Erőszakiért is felelős, továbbá A Guardista producere volt. Egyelőre jó a rátája, mert bár kevés, de legalább kurvajó filmek kapcsán merül föl a neve. Az, amit ő csinál az színtiszta, minőségi szórakoztatás. És meglepő módon, amíg a kritikusok rámondják például az Oblivionra, hogy 'lehet szar film, de legalább jól néz ki' és mindeközben meglepve tapasztalom, hogy valamiért lenyomják és komolykodva kinevetgélik az olyan alkotásokat, mint a Hét Pszichopata. Pedig ha nincsenek is 3D-re hajazó felvételek és nyakatekert cselekmények, akkoris sokkal eredetibb az összes DIREKT koppintott ötletével együtt, mint a sok szar, amivel tele vannak a multiplexek.
(Még Noam Chomsky neve is felmerül Christopher Walken egyik monológjában, ami nekem külön öröm, mert arról a fickóról mindig eszembe jut amikor azt mondta, hogy "Amerika kulturálisan gyarmatosította Európát." És ez egy baszottszép gondolat.)
Hatalmas blöff ez a film, ami picit odakarmol az érzelemnek és közben igényes látványvilággal elszórakoztat, garantáltan megnevettet és egy kicsit megtornáztatja a filmes agyat is. Ha valaki nem tudta, hogy mit tegyen be torrentbe milyen DVD-t vegyen ki a tékából így vasárnap délután, akkor én ajánlom ezt. Vagy a rendező másik két említett filmjét talán még jobban.
10/7,7
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése