Frederico Fellini (Az Édes Élet, Osrzágúton) 1963-as feketefehér klasszikusa egy alkotói válságban szenvedő rendezőről szól, aki éppen legújabb filmjét igyekszik elkészíteni, de mindenekelőtt kitalálni. A főszereplő, Guido (Marcello Mastrianni) fikciói és valósága összefolynak, olykor csak a jól eltalált zenének (Nino Rota) hála lehet különbséget tenni. Közben végigkövetjük a nőkkel, a művészettel, a film felelősségével, a hitével és életével való viszonyát egy borzasztóan részletgazdagon és átgondoltan megkomponált műben. Minden porcikájában az újdonság szaga érződik.
A 8 és fél címet azért kapta, mert ez az olasz-francia alkotás épp a 9. műve lett volna a híres rendezőnek.
A film két Oscart tudhat magáénak, korának meghatározó filmje volt és hatása mind a mai napokig érződik. Régebben hatalmas sikernek örvendett és a kritikusok többnyire imádták, mára természetesen óriási elemzések után szétboncolva könnyen találnak benne hibákat, de fontossága és szimbolikája megkérdőjelezhetetlen. Mai szemmel végignézni kissé vontatott és hosszadalmas. A közelik az arcokról, a parkos jelenet, vagy az asszonyokkal teli ház és a remekül megválogatott zenék azonban ott maradnak, de tagadhatatlanul nem az művészfilm, amit könnyűszerrel lehetne fogyasztani. Nem pontozok, ez itt a filmtörténelem része és ahhoz én túl tudatlan vagyok, hogy egy ilyen klasszikust bármilyen irányból is megérintsek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése