2013. október 13., vasárnap

12 Monkeys - 12 Majom (egyperces)

Ebben az 1995-ös klasszikus sci-fi thrillerben Brad Pitt odavágja élete legnagyobb alakítását, Bruce Willisnek összefolyik taknyanyála és Terry Gilliam gyomorforgatóan elgondolkodtató utópiájában lehetünk díszvendégek, ahol a válaszokat nem osztogatják két kézzel, de ez így van jól.


2035-ben járunk, amikorra is már megmurdált 5Milliárd ember a földön, a túlélők pedig valami rettentően nyomasztó földalatti életformákban nyomorognak egy érthetetlen és megemészthetetlen kormányzás árnyékában, ahol gladiátorok módjára tartják ketrecben az embereket. Az alattomos halált nem űrlények, vagy természeti katasztrófák okozták, hanem maga az ember, mert a legnagyobb ellenség mi magunk vagyunk továbbra is. Elszabadítottak egy vírust, ez ilyen alattomos és láthatatlan dolog. Ebből az összetákolt és gyomorforgató ipari szeméttelepre hajazó környezetből küldik vissza egy "önkéntes" időutazás keretében James Cole-t (Bruce Willis). Mindezt avégett, mert képtelenek javítani a jelenlegi helyzeten, így a múltat akarják megváltoztatni, hogy azáltal kerüljék el a katasztrófát. Azonban elsőre nem a megfelelő időbe küldik, ezért James egy elmegyógyintézetbe kerül, ahol megismerkedik egyrészt Jeffrey Goines-szal (Brad Pitt), aki szintén a bolondokházának vendége, illetve összehozza a sors Kathryn Railly-vel, a pszichológus csajjal, akivel valami elképesztően szépen felépített bizalom épül ki, ami szerelembe hajlik át, de nem azzal az idilli romantikával, ami a szóról elsőre beugrik. Egy 12 Majom nevű banda, vagy inkább titkos, alulról szerveződött hadsereg után nyomoznak, mert feltételezhetően miattuk szabadul el a vírus, ami okozza a későbbi apokaliptikus állapotokat a világban.


Annyira csodálatos és részletgazdag képeket és utalásokat kapunk, hogy megkönnyezem. A bürokratikus rendszer hozzánemértőinek vezetése, az önkénteskedésnek nevezett kényszermunkák, a múlt megváltoztatásának kérdése és annak okolása a hibáink miatt, a rendőrség kapkodó és ítélkező hozzáállása, az erőszak tombolása. A csövesek bűze rendesen átüt a vászonról. Az elhagyatott színházban játszódó erőszakos jelenetről egyből eszembe jutott Kubrick klasszikusa, A Mechanikus Narancs közismert jelenete. A 12 Majom moziban játszódó színénél Hitchcock egyik filmjét vetítik, ami nagy hatással volt A kilátóterasz c. rövidfilmhez. A vicces az egészben, hogy ez a rövidfilm inspirálta a rendező elmondása szerint az egész 12 Majmot. Az ilyen művészvilágban végbemenő respektekért én élekhalok.
Gyönyörű nézni, ahogy főhősünk ragaszkodik ahhoz a gennyes világhoz, amit mi már romlottnak látunk, de akkor is van még benne levegő, napfény, zene a rádióból vagy a lehetőség a szerelemre. Ez a hétköznapi dolgokhoz való romantika hihetetlenül megható. Borzasztóan nyomasztó az egész jövőkép, annyira forog a gyomrod tőle, hogy nekem konkrétan aludnom kellett rá egyet, hogy megvárjam, amíg csak a film emléke marad és így biztos lehetek benne, hogy tetszett.

Terry Gilliam (Brazil, Monthy Python, Félelem és Reszketés Las Vegasban, Grimm, Doctor Parnassus és a Képzelet Birodalma) mindig is borzasztóan komplex és erőteljesen vizuális eszközökkel dolgozott. Iszonyatosan tehetséges rajzos volt, de ami valószínűleg a legnagyobb hatással volt munkásságára az az lehetett, amikor Los Angelesben szemtanúja volt, amint az elnöki elleni békés tüntetőket brutálisan megverték a rendőrök és, bár ő csak arra sétált, őt is megcsapkodták. A munkáiban ábrázolt hatalomra és bürokráciára ez vastagon rányomta a bélyeget. Amúgy az is megfigyelhető, hogy a 12 Majomban nem használ nagytotálokat, mindent közelről látunk, nem engedi a megnyugvást az áttekinthetőség áldásával. Ugyanúgy kell szoronganunk a jelenetekben, ahogy a szereplők őrlődnek és hezitálnak a következő lépésük miatt. Az, hogy ezt a filmet annak idején Hollywood engedte, az számomra felér egy csodával; a kellemesebbik fajtából.


A legfontosabbak a szereplők. Bruce Willis borzasztóan nagyot alakít, de aki valami elképesztő és irgalmatlan menő és olyan tehetséges, hogy mind a tíz ujjamat kétszer nyalnám meg utána az Brad Pitt. Nem is kérdés, hogy neki ez volt élete szerepe. Tökéletes, amit csinál, Oscarra is jelölték miatta, de végül "csak" a Golden Globe-ot váltotta be. Kathryn Railly szerepében Madeleine Stowe (Revenge, Az utolsó Mohikán) is megkérdőjelezhetetlen. Amúgy a Syfy állítólag már meg is kezdte idén a tárgyalásokat a sorozatverzióról.
Ez a szürreális és hányingert meg feszültséget keltő film nem véletlenül gyarapítja az alapművek polcát. Nem egy könnyű darab, de komplexitása ellenére a végére mégis letisztult.
Talán meg lehet változtatni a múltat. Talán nem. Én jelenleg is ezen gondolkozok, hogy akkor most mi is lett a vége; mert ilyen ez a film. Kérdéseket vet föl és érzelmeket vált ki. Mert ez egy film dolga; jónapot.

10/7,7

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése