Egy kislány elmeséli nekünk hogyan halt meg. Ja várj, mégsem. Inkább lassított felvételben ugrál a zöld háttér előtt, amire később rábaszták egy óvodás-csoport képzeletvilágának kivetülését egy olcsón vásárolt CGI-stábbal, majd kurvára meghatóak akartak lenni, de a mondanivaló helyett csak azon jár az agyam, hogy ad1: kinek készült ez a film és ad2: minek?
Peter Jackson (A Gyűrűk Ura, King Kong, A Hobbit) rendező neve sok mindenre garancia lehetne, pláne arra, hogy egy fiktív világot szerethetően rápakoljon a vászonra, de mintha a The Lovely Bones forgatására betegszabit vett volna ki. Az ember, aki megbabonázta Tolkien adaptációjával a fél világot, most egy Alice Sebold könyvbe törte bele a bicskáját igencsak erőteljesen.
A 14 éves Susie Salmon (Saorise Ronan) két testvérével együtt boldog él az aktuális lilaakácközben apuval (Mark Wahlberg), meg anyuval (Rachel Weisz) és olyan mustársárga trapéznadrágot hord, amitől kiég a retinám, ha csak rágondolok. Persze van egy kis kamaszszerelem is, mert udvarol neki a suli bárgyúképű fiúja, aki olyan illedelmesen viselkedik, mint én a főnökeimmel fizetés előtt. Az első csókolózós randi is be van már fejlesztve a hétvégére, addig is főszereplőnk vígan űzi hobbiját, ami ugyanaz, mint ma minden második embernek: a fényképezés. Susie narrátori szerepéből az is hamar kiderül, hogy a közelükben élő George Harvey (Stanely Tucci) gyilkolta meg őt, aki szabadidejében babaházakat készít.
Susie egyik nap éppen békésen sétált hazafelé az idilli kukoricaföldön, hogy vacsorára hazaérjen, amikor George Harvey leszólítja, hogy megmutassa neki azt a föld alatti bunkert, amire minden fiatal vágyik. Persze a kislány igent mond és itt jönnek az idilli, álomvilági jelenetek, amikor is konkrét erőszaktevést nem látunk, de Susie-val együtt döbbenünk rá, hogy ő bizony most meghalt. A kislány bekerül egy álomvilág szerű CGI-s giccsparádéba, ami félig igénytelen, fantáziáját tekintve pedig egy agyhalott unikornist idéz.
Erről a határhelyről próbálja meg Suzie feldolgozni, hogy ő már nincs az élők között és próbál üzenni családjának a túlvilágról. Lényeg a lényeg, hogy nem akar még belépni a mennyországba, hanem a CGI végtelenszínű senkiföldjén bassza el az idejét. Sem mi, sem Suzie nem tudjuk pontosan, hogy mi is történik. Aztán rájövünk, hogy valószínűleg segíteni akar apjának kinyomozni, hogy ki a gyilkosa. A szülők természetesen tönkremennek lányuk elvesztésében, de olyan hiteltelenül, hogy viselkedésük inkább nevetséges. Kötelezően leültetném őket a The Killing című sorozat elé és mutogatnám nekik végig, hogy tessék, így viselkedik egy színész amikor a színben meghal a kölyke. Pár műkönnyel, meg az apa mesterkélt és kiszámítható megszállott nyomozgatásában ki is merül a szülők nyomora. Az anyának konkrétan lehetősége sincs megmutatni, vagy megerősíteni a nézőben a gyászát, mert valami oknál fogva kurvahumorosak és sokrétűek akartak lenni, ezért beemeltek egy félig alkoholista és mindenlében kanál nagymamát (Susan Sarandon) a képbe, aki a humorfaktort igyekszik elősegíteni, aminek annyi keresnivalója sincs a filmben, mint Csányi Sándornak egy secondhand shopban.
De, ami a legzavaróbb a filmben, az az, hogy senkinek nem szól igazán, mégis kényszeresen akartak adni egy darabot belőle mindenkinek. Susie mennyország-állomása egy bölcsödéscsoportot is lenyűgözne, a teljesen indokolatlanul, egy csók kedvéért visszatérést a halálból jelenet kiválóan passzol az Alkonyat-generáció lelkivilágához, viszont a konkrétumokkal meg nem mutatott céltalan pedofil-története, meg nagyon thrilleres, de csak skicceket látunk belőle. Ráadásul annyira összeegyeztethetetlen a kislány álomvilágával, hogy nem tudok meghatódni a film egyik részén sem, mert kisüti az agyam az összeférhetetlen mix. Ráadául a végére betolt karmikusan igazságszolgáltatott halállal és a CGI mezőn kacarászó megerőszakolt kislányokkal. Fúj baszd meg.
A színészválasztás meg borzalmasra sikeredet. Nem azért mert rossz nevűeket válogattak össze, de a parókás és erőlködötten megszállott Mark Walhberg (Az Esemény, Gengszterkorzó, Törtetők) hiteltelen, legalább annyira, mint a nagyon bájos, de ebből most semmit nem kamatoztatható Rachel Weisz (The Fountain, A Múmia-filmek, Egy Fiúról, Ellenség a Kapuknál). Susan Sarandon (Thelma & Louise, Rocky Horror Picture) szerepe egy igazi békategóriás délutáni műsorsávban leadott német komédiasorozattal vetekszik. És hogy azt hogyan képzelték, hogy a Susie testvérét alakító 20 éves Rose McIver majd előad a vásznon egy 12-13 éves lányt a filmben; megemészthetetlen. Stanely Tuccit (Éhezők Viadala, Az Ördög Pradát Visel, Amerika Kapitány) a filmbéli alakítása végett jelölték Bafta-, Golden Globe- és Oscar-díjra is, de annyira blőd az egész film, hogy nekem fel sem tűnt, hogy értékelhetően teljesít. Viszont azt meg kell jegyezni, hogy Saorise Ronan (Vágy és Vezeklés) Susie szerepére telitalálat. A lány hitelesen és könnyeden játszott le mindenkit azzal a bájos fejével és lehetetlenkék szemeivel.
Tényleg nem értem, hogy ebben a 2009-es filmben tulajdonképpen mit vártak a közönségtől. A túlrajzolt díszlet, a klisés szereplők és a történetben maradandót nem mutató film nagyon silányra sikeredett. Kicsit megtévesztő, nehéz elsőre lefikázni, mert látszik, hogy pénz az bizony kurvára volt rá, de nemhogy Peter Jacksontól, egy harmadrangú rendezőtől is többet várnánk. Nálam megbukott a The Lovely Bones.
10/4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése