Nehéz aranygyűrők, AIDS-es szórakoztatóipari zongoraművész, egy hatalmas korkülönbséggel bíró szerelmi kapcsolat, amiben az egyik fél érzéseket kap, a másik meg pénzt plusz az év buzifilmje. Michael Doughlas úgy alakítja a giccses, meleg, exhibicionista zongoristát, hogy azt még megkönnyezni sem volna túlzás. De a legjobb az egészben, hogy Matt Damon is brillírozik a szerepben, mindegy, hogy épp egy flitteres alsógatyában, vagy kokainnal az orrában szenved épp a világ előtt titkolt románcban.
A történt igaz történeten alapul, ami mondjuk meglehetősen szubjektív, hiszen a film alapjául szolgáló könyvet az a Scott Thomas írta, akit a filmben Matt Damon alakít. A híres Las Vegas által életben dicsőített előadóművész, Lieberache (Michael Doughlas) aki szeretői státuszba vásárolja meg magának úgymond az árva biszexuális srácot, hogy annak feszes seggével és gyermeki naivitásával szórakoztassa saját magát. (A valóságban Scott 17 éves, amikor megismerkedtek, míg Lee jó 40 évvel idősebb.)
A történet 6 évet ölel föl, ami ott kezdődik, hogy Scottot teljesen elvarázsolja Lieberache tehetsége és fényűző élete. Nekem konkrétan kicsípte a szemem a flitteres zakó és diszkógömbök csillogását megszégyenítő zongora, amely előtt estről estére szórakoztatta közönségét. Minden ujját nehéz aranygyűrűk díszítik és borzasztóan narcisztikus hajlamú. Parókája nélkül szinte soha nem mutatkozik és bármilyen súlyos flitteres szőrmebundát magára aggat, amitől csak akkor szabadul meg, amikor az aranyozott fürdőszobában lévő jakuzziban kortyolgatja kristálypohárból a pezsgőt. A fickó olyan meleg, mint a Góbi-sivatag, viszont erről a közönségnek fogalma sincs, vagy inkább nem foglalkozik vele, hiszen akkoriban még nem a coming outoktól volt hangos a sajtó. Ráadásul a valóságban is ahányszor megkérdőjelezték szexuális identitását, magyarán lebuzizták, a művészúr mindannyiszor perelt és nyert is.
Scott Thomast gyorsan meg is győzi arról, hogy költözzön oda hozzá és éljen vele boldogságban. Természetesen Scottot senki nem veszi komolyan. Az irgalmatlanul affektáló és seggét az arcodba toló felszolgálófiú is lenézően basztatja őt és elmagyarázza neki, hogy ő csak egy újabb játékszer a sok közül és amint megunták ki lesz dobva. Azonban Scott teljesen beleszeret Lieberache-ba, az azzal járó életbe és a dolog komolynak is tűnik. Az idős férfi mindig pontosan tudja, hogy mit kell mondani a srácnak, hogy fenntartsa érdeklődését; kellemeseket dugnak, vásárolgatnak, esténként beszélgetnek az ágyban cigizve, mindezt egy olyan aranyozott és házikutyákkal körbevett gaylakban, amihez képest Győzike roma-barokk kirohanása kutyafasza volt. Egy vén kecske ő, aki implantátummal a farkában nyalogatja azt a bizonyos sót. Viszont telnek az évek és a kapcsolatuk még mindig életben van, pedig már lassan a '80-as éveket súroljuk. Igaz, hogy Scott kezd kicsit elhízni a kitartott férfi szerepében, ahol teljesen egyértelműen egy luxuskurvát játszik, csak senki nem mondja ezt ki neki. Közben az öreg plasztikai sebészetre adja a fejét és a tökéletesség jegyében ráveszi Scottot is, hogy műttesse át arcát Lieberachi fiatalkori mására. A fiú mindent megtesz, mert a Művész látszólag szereti és valóban apja, testvére, szeretője és legjobb barátja akar lenni neki. Még örökbe is fogadta a fiút, hogy valódi családot alkothassanak. Lassan 6 év telik el, amikorra már mindketten szétműtött arccal cigizgetnek, megszokott módon járnak fellépésről fellépésre; Scott unalmában rászokik a kokainra és hatalmas féltékenységi rohamokat rendez, mert látja, hogy szerelme minden újabb és újabb fiatalfiúnál eljátssza azt, amit annak idején vele tett.
A végére természetesen drámai szakítás lesz, aminek szenvedője leginkább a fiatal srác, aki feltette egész életét arra a pár éves párkapcsolatra, aminek végén lelkileg és anyagilag is tönkrement, mi pedig nem igazán tudjuk eldönteni, hogy valóban szerette e őt Lieberachi, vagy csupán a saját magányát enyhítette vele. Természetesen ebben csak az a nagy geciség, hogy a könyv a zongoraművész halála után jelent meg, így nagyon egy nézőpontból követjük végig ezt a drámát.
Véleményem szerint irgalmatlanul nehéz önéletrajzi filmet csinálni, mert a rengeteg esemény bemutatására kötelez, amelyen mellé ráadásul kötelező odakötni az adott érzéseket is és ettől nagyon könnyen esnek a monotonság csapdájába az ilyen típusú alkotások. Még szerencse, hogy csak 6 évet meséltek el belőle. És Steven Soderbergh (Mellékhatások, Ocean's Eleven, Ocean's Twelve, Magic Mike) rendezőnek is beletörik ebbe a bicskája. Valóban jó és bátor a történet. Annyira bátor, hogy állítólag Hollywoodban mindenki visszadobta a forgatókönyvet és egyedül az HBO volt annyira bevállalós, hogy rábólintott. A többi produkciós cég egy 'too gay' mondattal offolta a projektet. A képeket tekintve sem hoztak létre semmi varázslatosat, vagy egyénit, viszont a díszlet hibátlan volt. Próbáltak is hűek maradni az eredeti kellékekhez a forgatás során. Egy Aranypálma-díj jelölést így is kapott a rendező teljesen indokoltan.
A film viszont megkérdőjelezhetetlenül egy borzasztóan erős Michael Doughlas (Elemi Ösztön, Ne Szólj Száj, Összeomlás, Tőzsdecápák, Tökéletes gyilkosság) film. Élvezi, ahogy ezt az elegáns, álszent öreg meleget játssza és teszi mindezt olyan tökéletesen, olyan átgondoltan, hogy az egész filmben teljesen magára emeli az összes figyelmet és egy percre sem hagy alább. Annyira kurvajó, hogy alig vesszük észre Matt Damont (Bourne-filmek, Good Will Hunting, Ocean's Eleven, Ocean's Twelve, Ocean's Thirteen, A Tégla). Pedig semmi kétség nem fér hozzá, hogy szerintem lazán ez volt élete legnagyobb alakítása, én legalábbis most kezdtem el őt értékelni úgy igazán. A szinte már karikatúrába hajló plasztikai sebész, Rob Lowe (Californication, Városfejlesztési Osztály, Az Elnök Emberei) is okozott nekünk vidám perceket a szétműtött arcával, csak úgy mint a Bob Blake-et alakító Scott Beluka (Star Trek, Amerikai Szépség, Született Feleségek). Debbie Reynolds (Ének az Esőben, Félelem és Reszketés Las Vegasban) is vitt egy kis színt az édesanya szerepében a műbe, akinek amúgy kicsit megterhelő volt lelkileg a forgatás, mert a valóságban jó barátság fűzte a néha Lieberachihoz.
Nem kapunk egy korszakalkotó életrajzi filmet, viszont egy jóféle adaptációt igen, ahol a mai napig valamiért misztikusnak számító titkolt melegek és művészek életébe pillanthatunk be, ahol a drámát rendkívül erősen tálalják. A film rendben van, viszont ami kétségkívül a legnagyobb érdeme az a színészi alakítások és ezen sajnos nem bírt túllépni.
10/6,8
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése