Attól függetlenül, hogy egy 2000-es évjáratú filmről beszélünk, be kell vallani, hogy mekkora aktualitása van így több, mint tíz év távlatából is. Ahogy Patrick Bateman vezényel minket végig a láncfűrészek, vízjegyes névjegykártyák, frissen élezett balták és márkás öltönyök világában azt nem igazán lehet egykönnyen megemészteni. De ha ez mégis sikerült akkor meg szembetaláljuk magunkat azzal a vitaalappal, hogy most akkor ez valóság, vagy csak agy faszkódik.
A nyitó jelenetben megismerjük Patrick Batemant (Christian Bale), aki épp 'barátaival' tölti estéjét egy mocskosul elegáns étteremben, ahol sorra szolgálják föl a sznobabbnál sznobabb ízű ételeket komolyzenére a flitteres ruhák és játszott elegancia színpadán. Patrick és barátai épp olyan nagyképű és lenéző stílusban méregetik a körülöttük lévő világot, mint tették azt annak idején Stanley Kubrick figurái a Mechanikus Narancs Tejbárjában. Majd átkeverednek inkább egy diszkóba, amibe természetesen soron kívül egy kis tenyérbecsúsztatott zöldhasúval fáradnak be. Miután a pultoslány egykedvűen közli főszereplőnkkel, hogy cash a buli és nem a hitelkártya, Bale csak annyit mond a lánynak miután az elkezdi kikeverni az italokat, hogy:
"You're a fucking ugly bitch. I wanna stab you to death and play around with your blood."
A lány a mondat befejezte után megfordul és átadja a koktélokat. A néző itt el is csodálkozik egy pillanatra, hogy vagy csak képzelte Patrick ezt a mondatot, vagy a zene olyan hangos, hogy a lány nem hallotta. De mivel a film teljesen realisztikusan van ábrázolva így egyből beadod a derekad, hogy bizonyára csak nem hallotta a pultoslány. Patrick Bateman lelki világa ezzel úgy ahogy van össze is lett gyönyörűen foglalva és bármi mást fűznék hozzá az csak belemagyarázás lenne. Sokkal hosszabb és részletgazdagabb, már már megrögzött bemutatást kap az, hogy milyen dolgokkal, tárgyakkal, kellékekkel veszi körbe magát. A Yuppie-k (Young Urban Proffesional) prototípusa a 27 éves fiú. Minden ami elő van írva egy ilyen élethez azt ő birtokolja és csinálja. Pompásan elegáns és letisztultan drága lakása van az Upper West Side-on; holmáshol. Megtudjuk milyen márkás öltönyei vannak, hányféle arckrémet használ bőre tökéletességére, hogyan edz, hányszor jár szoláriumba. Zseniális a jelenet, amikor húzza le arcáról a megszáradt kozmetikai maszkot a tükör előtt, mint egy második bőrt. A jövő reménysége ő, a Harvardon végzett és az elit Wall Street 'munkása', akit dolgozni soha nem láttunk, de mégis annyi feszültség tombol benne, mint aki egész nap robotol. Pedig hosszú ebédszünetét általában már korábban megkezdi, poróújságot nézeget, vagy éppen okoskodik az aktuális zenei CD-ről, amit éppen akkor vásárol és limuzinnal furikáztatja magát. Ami mégis föl tudja baszni az agyát, ha kiderül, hogy ugyanolyan nagyképű és felszínes kollégáinak menőbb névjegykártyája van, mint neki. Teljesen abszurd, ahogy ülnek egy konferencia, vagy tárgyalóteremben és mint valami óvódás gyerekek próbálják egymást túllicitálva mutogatni az új játékszerüket, amik között nekünk laikusoknak semmi különbség nincs, csak egy aktuális trendet és betűtípust követő papírdarab.
Patricknek van egy nagyon elegáns és rendkívül magabiztosan mutogatható barátnője, Evelyn (Reese Witherspoon), akivel egy pontosan átgondolt és érzelemmentes párkapcsolatban élnek, ahol versenyeztetni lehetne a szereplőket, hogy vajon melyikük felszínesebb. Közben természetesen magabiztosan kurvázik, olyan nőkkel, akiket leginkább csak azért bérel fel, hogy kúrás közben magát csodálhassa a tükörben, majd kicsit megkínozza, alkalomadtán megölje őket. Néha láncfűrésszel, néha pedig egy fejszéval bassza szét őket, ahogy tette azt kollégájával is, Paul Allennel (Jared Leto). Pault eltűnését megpróbálta egy londoni úttal álcázni, ám előbb utóbb feltűnik a színen Donald Kimball nyomozó (Willem Dafou), aki kisebb zavart okoz Patrick fancy asztalfoglalásoktól teletűzdelt életében.
Így is elég kaotikusak voltak a színek, együtt mozogtunk a horrorban és undorodtunk ettől a halszagú, érték-vesztett társadalomtól, ahol pénzen bármit megvehetsz, kivéve a morált, mert azt ugye nem áruljak aranydobozban piros selyemszalaggal átkötve. A káosz aztán teljesen elszabadul, de megszokottá válik szinte, amikor már boldog boldogtalanba belelő egyet és rendőrt gyilkol, nagymamát, kismacskát, csövest. De ebbe már ő is kezd beleizzadni. Úgy érzi elkapták, fogalma sincsen mit kell reagálni, ez nem volt benne egyik divatmagazinban sem, ezért hát felhívja az ügyvédét és mindent bevall a rögzítőre; a halott kurvákat, akiket a meggyilkolt Paul Allennél tárol, meg magát Paul Alent is. Másnap aztán felkel az a bizonyos nap és nem történik semmi. SEMMI. Se sziréna, se börtön, csak egy újabb nap abban az elhasznált társadalomban, amiben a portásnak nem tűnik fel, amikor csöpög a vér a zsákból, amiben vonszolják ki éjszaka a hullát, ahol Paul Allen méregdrága lakásában hirtelen megszűnnek létezni a meggyilkolt a kurvák és helyette minden frissen ki van mázolva és készen áll arra, hogy újra pénzzé tegyék az ingatlant. Antihősünk meg ott áll és vele együtt lepi el agyunkat a szar, hogy vajon akkor ez most mind csak a képzelet játéka volt és egy elmebeteg ember elbaszott gondolatai az erőszakról és kegyetlenkedésről. Vagy nem?
És hogy is lehetne valóság, hiszen túl nagy kanállal mérték a túlzásokat meg amúgy is. Ki az aki magával foglalkozik szex közben és nem a másikkal. Meg ugyan ki az, akinek ennyire fontos, hogy mások mit gondolnak róla és túl sokat foglalkozik önmagával stb... Ja, hogy kábé minden második felszínes ember? Pontosan. Én sem voltam benne egészen biztos, hogy akkor ez most fikció, vagy valóság, aztán felcsaptam a Google-t és választ kerestem a kérdésemre. Láttam a fórumokon a vérszagú vitákat, ahogy érvelnek azzal a harmatos búzakalász lelkű jelentkezők, hogy nyilván kamu, hiszen ki csinálna ilyet. Vagy a nagyon okos, mindent-képes-vagyok-kielemezni-és-megmagyarázni emberek, akik fizikai, kémia, faszomtudja tételeket fogalmaznak be, hogy bizonyítsák a film irracionálisságát. Aztán megérkeznek az összeesküvő elméletekben mosakodó tagok is, akik szerint minden második ember képes lenne ezt megtenni és egyértelmű, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy. És akkor kicsit hátrébb állok és látom, hogy kicsiben mindenhol az zajlik ami a filmben. Mindenki borzasztóan el van foglalva saját magával, a saját igazával, az önérvényesítéssel, a magamutogatással, a vérremenő igazságérzetével és ekkor elkezdek hangosan röhögni. KurvaMindegy, hogy megtörtént e vagy sem. Hiszen a film végén Paul Alen kimeszelt lakását két dolog is magyarázhatja:
ad1: valóban nem volt semmiféle gyilkosság, csak fejben játszódott a brutalitás,
ad2: egy gyilkos kiléténél is fontosabb, hogy ebben az elanyagiasodott világban a lakás készen álljon arra, hogy újra pénzt csináljanak belőle a haszon végett.
Vagy ott van az az eset, amikor a prostit üldözi meztelenül egy láncfűrésszel a folyosón és senki nem nyit ajtót. Sem a sikolyra, sem a zajra, sem a dörömbölésre. Mindkét válasz lehetséges; vagy mert képzelet az egész, vagy mert senkit nem érdekel a másik nyomora. Blődség, meg túlzás, tudom én, de anélkül szart sem érne. Tökéletes eszköz.
Csak, hogy éreztessem, mennyire nem könnyítették meg a nézők dolgát e téren ezért elmondom, hogy például Willem Dafoe, a nyomozó, abban a kevés színben, amiben feltűnt az alábbi három utasítást kapta:
- egyszer játssza úgy a szerepet, mint aki teljesen biztos benne, hogy Christian Bale a gyilkos
- aztán csináljon úgy, mint aki százszázalékik meg van győződve arról, hogy nem Bale a tettes
- végül meg testesítsen meg egy bizonytalan nyomozót, aki nem venne rá mérget, hogy Bale ölte meg Jared Letot.
Christian Bale (Batman-filmek, A tökéletes trükk, Equilibrium) valami irgalmatlan nagyon alakít a vásznon. Külön érdekes, hogy a film alapjául szolgáló könyv sokaknál kiverte a biztosítékot és Gloria Steinem feminista aktivista különösen ellenezte a film elkészítését, amiben az a poén, hogy ő valójában mostohaanyja Bale-nek. A másik, ami mosolyra csalhatja szánkat, hogy a főszereplőt a Batman nicknévvel is megemlít a filmben, pedig akkor még se Hollywood, se a jóisten nem tudta, hogy egyszer igaz lesz a jóslat. Jared Leto (Rekviem egy álomért, Mr Nobody, Fight Club), Justin Theroux (Sírhant Művek, Mulholland Drive), Reese Witherspoon (Doktor Szöszi, Jóbarátok, Kegyetlen Játékok), Willem Dafoe (Pókember, Aviátor, Angol Beteg) és Chloe Sevigny (American Horror Story, Zodiákus, Dogville) kurvajól illeszkednek a filmbe. Nem kis nevek ők, tehát hozzák az elvárható profizmust ebbe a Mary Harron (Én Lőttem Le Andy Warholt) által rendezett filmben, ami vizualitását tekintve is egy remekmű.
A film alapjául a rendkívül provokatív író, Bret Easton Ellis (Nullánál is Kevesebb, Holdpark, A Vonzás Szabályai) könyve szolgált.
Borzasztóan remekül és egyszerre zavarbaejtően reagál ez a film a társadalmi kiüresedésre. Amikor a felszínesség úgy lepte el a várost, mint a Filatáskák 2011-ben Pest utcáit. Hiába állítjuk fel a liberalista eszmerendszerünket és büszkélkedünk szociális érzékenységünkkel egy jól bemagolt szöveg alapján, ha közben lófaszt sem csinálunk és szavaink mögött csak üres tettek vannak. De végül is mit számít, amikor már nem a cselekedetek alapján ítélünk, hanem a személy általi kinyilatkoztatásobólk és az arcunkba tolt kép által sorolunk be akárkit. Meg amúgy is, leginkább azzal vagyunk elfoglalva, hogy MI mit fogunk épp mondani, vagy mutatni. Egyszerűen még most sem vagyok hajlandó elhinni, hogy mennyire aktuális az American Psycho. Vagy egy tökéletes utópia, vagy már ennyire régóta taposunk egyre magasabban ugyanabban a szarban.
10/7,5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése