Shameless U.S. - Szégyentelenek

Ha valaha azt hitted, hogy esetleg elbaszott családba születtél, akkor annak csupán az az oka, hogy nem láttad még a Shameless című sorozatot. Annak is az amerikai verzióját, aminek Chicago egyik leglepukkantabb környékén megismerkedhetünk Gallagherékkel, akik küzdenek az életben maradásért nap, mint nap, ráadásul kétpercenként történik valami tényleg drámai dolog, viszont ez mégsem jelenti azt, hogy ne pattintanának egy sört és röhögnének szembe mindenkit. Ez minden, csak nem egy teaparti, ahogy ők mondják.

A Showtime-ban nem igazán lehet csalódni; kismillió sorozatot pörgettek már ki veszettnagy sikerre, úgy mint a Homeland, Dexter, Ray Donovan, Californication vagy a Weeds. A Szégyentelenek tökéletes áll be ebbe a királyi sorba, ahol már a negyedik évadot vetítik ebből az angol formátumból átpakolt sorozatból és az ötödik évada is rég be van rendelve. Viszonylag hosszú részekkel operál epizódonként (50perc) Paul Abott kreátor műve, de így épp elég időnk marad teletorokból röhögni a groteszk élethelyzeteken és elmorzsolni egy-egy őszintén kiszökő könnycseppet.

Az, hogy mitől működik jól ez a sorozat, az nem csak a telibebaszottul eltalált alakítások miatt és a szélsőséges, de épp a határon keringőző karakterek miatt van, hanem a valóban valóságszagú szituációk végett. Nem azért mert annyira könnyen azonosulunk ezzel a családdal, sőt kurvára remélem, hogy senkinek még csak hasonlót sem kellett megtapasztalnia, mint ez a minden funkciót mellőző família, de az ő elbaszottságuknak bája van. Ráadásul öröm látni olyan sorozatot, amibe nem félnek nagyívű drámát tenni és a legszebb az egészben, hogy kurvára nem oldódnak meg a végén a vak szerencsének hála, vagy valami nemesebb dolog végett a szituációk. Egyszerűen nincsenek felesleges 'véletlenek', vagy idegen jótevők. Gallegherék mindig minden körülmények között beszopják a közmondásos faszt. És nem azért állnak fel a végén, mert a sorozat, valami nemeslelkű útmutató kíván lenni, hanem mert muszáj nekik felállni, különben éhenhalnak, lesittelik őket, elviszik a gyerekeket. És amúgy még ilyen okok miatt sem mindig jön a nagy megoldás. Egyszerűen néha úgy érnek véget részek, hogy fekszenek a szarban és csá. Majd jön valaki, lehugyozza őket, felkelnek, bemennek a házba és folytatják ott, ahol abbahagyják. Mi pedig örömmel nézzük, tudjuk, hogy nem nyerhetnek, mégis mindig kurvára drukkolunk nekik. Az Emmy-díjat is baromira megérdemelnék már, de a három jelölésből eddig egyet sem sikerült beváltaniuk, pedig tényleg a kedvencek helyét tölti be.

A család feje Frank Gallagher (William H. Macy), aki a legautentikusabb színész, márha létezik ilyen kifejezés. Annyira csodálatosan hozza az alkoholista apa szerepét, hogy az hihetetlen. Ráadásul egy nárcisztikus pöcs, akit képtelen vagy sajnálni, mert annyira mocskos az önimádata, mint a hányással díszített favágóingjei. Frank semmit nem tesz a családért és mindent elvár tőlük. Nem csak, hogy eladná gyermekeit, hogy bármilyen minőségű és mennyiségű alkoholhoz, illetve tudatmódosító szerhez jusson, hanem konkrétan van olyan rész, amiben el is adja a gyerekeit. Egy kis pénzért tényleg bármire képes. Drogot csempészik Mexikóból, eladná a szerveit, ha lenne még használható köztük, megrendezi saját temetését, csókolózik saját lányával és még ezer más dolog. Csalódáson kívül semmit nem okozott és már az első rész után beláthatjuk, hogy soha, semmilyen szintű fejlődésre nem számíthatunk tőle. Egyetlen egyszer válallja fia helyett a letartóztatást, de azt is csak azért, mert épp nincs hol aludnia és már tök éhes. Az a jó, hogy a készítők soha nem vezetnek meg minket egy olyan eseménnyel, amiben Frank egy percre is dobja önimádaát és valami emberit cselekszik a gyerekeiért. A leggroteszkebb figura, akin a legjobbakat lehet röhögni, majd minden meglepettséget mellőzve végignézni, ahogy gyerekei részegségtől ájult testét próbálják meg kikerülni reggelente a lakásban, teljesen rezignált arccal.

A sorozat főszereplője azonban mégis inkább legidősebb, 20 év körüli lánya, Fiona (Emmy Rossum), aki konkrétan szart kaparva, az iskolát félbehagyva, mindenféle önsajnálat nélkül gürizik azért, hogy kábé a vizet ne zárják el a külvárosi házukban a prolinegyed kellős közepén. Mivel összesen hatan vannak testvérek és a legkisebbjük csupán baba, az anyuka meg évekkel ezelőtt lelépett a leszbikus, depressziós és bipoláris személyiségével együtt, így Fionától függnek nagyban. Bár néha kicsit idegesítőnek is tűnik a lány passiója, igazából ő is simán eljár bulizni, kefél egy gyorsat a helyi rendőrrel a szolgálati járműben, illetve még csak egy rossz szava sincs testvéreihez, ha azok boltból lopnak, vagy a szobában füveznek. Igazából ezt szerettem a legjobban a sorozatban, hogy nem volt benne álszenteskedés. Gallagherék utálják a lesajnáló adományokat feléjük, de sose tagadták, hogy bármit összeügyeskednének az életben maradásért. Van bennük egy ilyen igazi, amerikai Honey Boo Boo-s összetartás, amit igenis lehet irigyelni. Fiona ráadásul egy vérbeli gettóribanc, az a jobbikfajta, akik dögösek, természetes módon gyönyörűek és soha, de soha nem hagyják magukat, akkor sem, ha nincs igazuk és ez a hozzáállás elég inspiráló tud lenni. Főleg az ő szerelmi élete lesz fókuszban, miután egy elég viharos, a második évadtól pedig kicsit ellaposodó szerelmi orkánba keveredik az autótolvaj Jimmy-vel (Justin Chatwin).

Aztán ott van Lip (Jeremy Allen White), aki a család zsenije, eszét mégis arra használja, hogy mások helyett megy be pénzért vizsgázni, illetve házifeladatokat árul. Mert ugye a testvérek között kurvajó az összhang és a maga módján, kora ellenére, valahogy mindenki próbálja támogatni a családi kasszát, amire persze nagyon kell vigyázniuk, nehogy az apjuk megtalálja. Na nem mintha Lip ne baszna le egyet az apjának visszakézből, vagy hugyozná le szó szerint, ha ahhoz van kedve, de itt ember embernek farkasa. Lip úgy küld el mindenkit a kurvaanyjába, hogy azt öröm nézni, miközben mégis idegbeteg csajokba szeret bele, mint a harmadik évadban már Mandy Milkovichba (Emma Greenwell), aki pasijára annyira féltékeny, hogy képes félholtra gázolni annak volt nőit. De van a csajnak jó oldala is, például Lip öccsének, Iannek (Cameron Monagham) az álbarátnője, mivel Ian buzi, ami a családjában senkit nem zavar, ez életük legkisebb gondja, sőt ki a faszt érdekel, inkább az zavarja őket, hogy a srác be akar vonulni a katonaságba. Közben meg beleszeret álbarátnője tesójába, Mickey Malkovich-ba (Noel Fischer), akivel egy tartós meleg párkapcsolat már csak azért is kivitelezhetetlen, mert Malkovich apuka neonáciként, horogkereszt tetoválással a hátán, egy fegyverraktárszerű házban neveli gyerekeit.

De vissza Gallegherékhez. Ott van még Debbie (Emma Kenney), aki 10 év körül van, lassan kamaszodik és annyira élelmes ő is van, hogy amikor el akarják venni tőlük a házat, akkor bedobja az ötletet a családnak, hogy szívesen előadja, hogy a férfi, aki ki akarja dobni őket az utcára az molesztálta. Aztán Carl (Ethan Cutkosky) ez egyel fiatalabb, akinek minden vágya egy géppisztollyal vadászni a kacsákra, vagy a hajléktalanokra, akik a felfújható kerti medencében tanyáznak. Plusz egy kisbaba, aki ráadásul néger, de ez már csak hab a tortán. Mindegyik gyerek iszonyat elbaszott és az esélytelenek teljes lelkinyugalmával vág bele a mindennapokba.

A szomszédban meg megismerkedhetünk Fiona legjobb barátnőjével, Veronicával (Shamola Hampton), aki egy szál csöcsben vasal a webkamera előtt, hogy kiegészítse fizetését, miközben férje, Kevin (Steve Homey) épp reggelit csinál, hogy indulhasson dolgozni a kocsmába. A legnagyobb ismertetőjegyük, hogy állandóan szexelnek, irgalmatlan libidójuk van és így úgy, de mindig igyekeznek segíteni Gallagheréken. Kevin például egy tuningolt fagyiskocsiban árul füvet a játszóterek környékén Lippel délutánonként, Veronica meg előszeretettel nyúlja le a klinikáról nyugdíjas kliensei gyógyszereit, így egész kis házipatikája van, ha valamelyik Gallagher srác bajba kerül, vagy verekedett stb; ami ugye baromira nem ritka. Plusz még muszáj megemlíteni, a mindenféle mániákusságban szenvedő Sheila-t (Joan Cusak), aki a legzseniálisabb mellékszereplő és valamilyen úton mindig belekeveredik ennek a családnak az életébe és úgy viselkedik, mint a legeltúlzottabb Skins-es anyukák.

De az összes szomorúnak ható információ ellenére muszáj elmondani, hogy a sorozatnak egyáltalán nincs borús hangulata, mert az egészet átitatja egy irgalmatlan könnyedség. Mindenki röhög a saját nyomorán, viszont ha dráma van, akkor az tényleg éles és odabaszós. Bár kicsit sok a szereplő és néha jól esne egy egy szálat jobban kidolgozni, mégis szépen, arányosan jut idő mindenkire, az egyéni problémák jól körbehatárolhatóak és imádjuk, hogy ebben a fertőben senki nem kezd el soha, egy percre sem erkölcsről prédikálni. Ráadásul a zenék rettent menőn vannak összeválogatva, azok csak még egy jó ízt adnak az egészhez. A Shameless-t mindenkinek ajánlom. Százszázalékos sorozat, a humora fekete, a szereplők szépek, pont amennyire szabad, a karakterek tökéletesre szabottak, a történetek odabasznak és ami a legfontosabb: nagybetűsen szórakoztat ez a gettói környezet. Amit Gallagherékről tudni kell, azt meg elmondta Frank egy mondatban az elején:

"We may not have much, but all of us, to a man, knows the most important thing in this life...We know how to fucking party!"

10/8,8