Broadchurch - nyomozós sorozatok az elmúlt évtizedekben (csakröviden)

Anglia egy tengerparti kisvárosában meggyilkolnak egy 11 éves srácot, akinek a testét kidobják a homokos tengerpartra, majd megkezdődik a nyomozás. Végigkövetjük a nyomozópáros izgalmait 8 részen keresztül. De sajnos ezek csupán kisiparos izgalmak lettek, mert a minisorozatot rákoncentrálták a hangulatra és elfeledkeztek a történetről, de a mai néző már olyan kibaszott rafkós, hogy neki újat mutatni már nem lehet. Vagy legalábbis kurva nagy feladat. Amit például a The Killing meglépett, de szinte minden más csak vattacukorkönnyedségű próbálkozás. (Valószínűleg még párszor meg fogom említeni a The Killinget, mert bűn nem nézni.)

Évtizedek óta követjük nyomon, ahogy emberek gyilkolódnak meg a világ számos pontján és egyesek meg felderítik a körülményeket és a szemünk előtt levezetik egy részben, vagy akár egy évadon keresztül a megoldást. Kitűnő téma, aminek annyi a szerteágazása amennyit nem szégyellünk. Bőven akadnak élvezhető darabok, de sajnos volt egy olyan időszak, amikor mindenki ebből akart meggazdagodni és bármilyen karaktert behúztak a főszerepbe, csak hogy eladják a sorozatot (volt egyszer amiben egy vak lány nyomozott. wtf?) A sorozat alapja kezdetekkor magára a nyomozóra volt kihegyezve. Elég csak olyan klasszikusokat felelevenítenünk, mint az Agatha Christie regényeken alapuló Poirot sorozat, vagy a jól ismert nyolcmillió feldolgozást megért Sherlock Holmes, de ugyanígy megemlíthetem az 1970-es években debütáló Peter Falk alakította Columbo-t is. Mindegyiknek egy központi nyomozó áll a középpontjában, aki általában furcsa, csak rá jellemző modorral és zsenialitással rendelkezik. Persze a 80-as évektől kezdve meg végigkísérhettünk az enyhén kotnyeles, leginkább minden lében kibaszott hatkanál Jessica Fletchert, az önjelölt nyomozót a Gyilkos sorokból. És akkor az osztrákok még bedobták a közösbe annak idején Rexet, mert már tényleg nem tudtuk elképzelni, hogy mivel lehetne eredetivé tenni egy gyilkosok után nyomozós sorozatot. A struktúrák soha nem voltak túlbonyolítva; némely sorozatnál tudhattuk előre a véreskezű gyilkos kilétét és együtt izgulhattunk a címszereplő zsenijeinkkel, vagy éppen velük együtt fedtük fel a rejtélyt. Igazából akár a Scooby Doo-t is simán megemlíthetném ezen a listán, ugyanaz a séma. Aztán jött a kilencvenes évek és a díjeső alatt fulladozó Twin Peaks, aminek sajátos hangulatával sikerült valami elementárisat alkotnia, továbbá nem egy rész alatt oldották meg az ügyet, hanem egy egész évadot követeltek maguknak. Kojak és Magnum meg a maguk módján szintén nyomozgattak, bár az isten sem emlékszik már mi miatt, csak az emblematikus kopaszodás és a méteres bajusz van meg az agyunkban, ha róluk hallunk.

A közelmúltban pedig mindent bedobtak az ötletasztalra, hogy megvessék lábukat a nyomozós-sorozatok partján. A CSI konkrétan olyan franchrise-ot alakított ki magának, hogy lassan több epizódjuk van, mint ahány McDonald’s étterem a világon. És még az eredeti, Las Vegas-i csapat egészen izgalmasra sikeredett, ahogy néha sikertelen kimenetelű nyomozásokat és néhol elbaszott életeket mutattak be a csapaton belül, addig a többi leányvállalat, mint a Miami, New Yorki, vagy Los Angeles-i nyomozócsoportok elég kiábrándultak lettek és túlszép emberek oldanak meg egy rész alatt kibogozható gyilkosságokat. Pedig 2005-ben még Tartantino is rendezett egy dupla-részt az eredeti CSI-nak, ami megjegyzem eléggé fasza lett. És azóta van már itt Gyilkos Elmék, meg Dr Csont és Monk, a flúgos nyomozó (jesszus, hogy lehetne ilyen címmel komolyan venni egy sorozatot?!). Van itt akinek jó a teste, van akinek érdekes a szerelmi élete, egyesek egyszerűen csak zsenik, mások csapatban, megint mások egyedül, vagy társsal dolgoznak. A hangsúly a nyomozókon van, akik mindvégig a mi oldalunkon állnak. Amúgy félelmetes belegondolni, hogy ha ezek a sorozatok ennyire valósak lennének, akkor olyan mennyiségű potenciális gyilkos mászkálna közöttünk, hogy nemhogy sötétedés után nem kéne kitenni a lábunkat az utcára, hanem mindenkinek otthonról kéne dolgoznia 7 lakat alatt anélkül, hogy lemerészkedne akár a trafikba cigiért. Kezdem úgy érezni, hogy lassan két gyilkos jut egy ártatlan emberre.

A lényeg, hogy aztán az utóbbi években a skandinávokhoz is befújta az ötletet a szél és valami elképesztő szakértelemmel kezdték feléleszteni a régen szebb időket megélt nyomozós sorozatokat. Nem mondhatjuk, hogy kibaszott eredeti ötleteket valósítottak meg, de az egészen biztos, hogy egy új fajta stílust hoztak létre, vagy emeltek ki a süllyesztőből azáltal, hogy egy groteszk nyomozópárosra vetítenek ki egy rettentően megrázó és jól felépített drámát, amiben akár a halott családja is főszerepet kaphat és baromi fontos része, eszköze lehet a nyomozásnak. Mindezt egy nyomasztó és meseszerűen hangulatos környezettel tálalva az igényesség kétkezével. Ilyen a The Killing, amit az amerikaiak azonnal szétvásároltak, vagy a Híd, aminek nem csak amerikai remake-je készült, de már licencelte magának Anglia is. Borzasztóan izgalmasak, megrázóak, ahol egy egész évadon, vagy akár kettőn követhetjük végig a megoldásért könyörgő ügyet.

És idén már nem volt megállás (Mayday, Top of the Lake, Shetland, Broadchurch). Futószalagra rakták az ezüsttálcákat, melyek tartalma nagyon hasonló: egy nagy ügyet felölelő nyomozó/nyomozópáros, akikbe bele kellene bolondulnunk és velük együtt vért könnyeznünk a megoldásért, majd a végén egyesével az összes állunkat felkaparni a padlóról. Legalábbis ez a terv ezekkel a krimidrámákkal.

A terv, amit a Broadchurch úgy ahogy van elbaltázott, pedig minden adott volt. A sorozatot brit válasznak titulálják a The Killingre, de ugyanmár. A The Killingnél maximum a Breaking Bad jobb sorozat jelenleg a tévében és tényleg kurvanagy a választék, tehát ebben a kategóriában csúcsminőség. De maradjunk a Broadchurch-nél. Kezdük ott, hogy az angolok képtelenek elbaszni a hangulatot, a színeket; azzal, hogy csodás képeket készítenek az adott díszletben, már meghatározzák magukat. És ez jó. A sorozatot a totálisan lélegzetelállító Westbay nevű tengerparti kisvárosban rögzítették, amit mi Broadchurch-ként ismerünk meg. Az van, hogy holtan találnak egy 11 éves kisfiút, Danny Latimert, akiről első körben azt képzelik, hogy öngyilkos lett, de nem, mert megölték. A városkába újként érkező nyomozó, Alec Hardy (David Tennant) kapja meg az ügyet, elhappolva ezzel a GYES-ről visszatérő Ellie Miller (Olivia Colman) elől. Egy párként kénytelenek dolgozni és nem is olyan bénák együtt, de ez inkább Ellie szerepének köszönhető. Persze elénk tárnak olyan 10 potenciális jelöltet, akik közül lehet válogatni, meg okokat keresni. Ráadásul így vagy úgy mindenkiről folyamatosan derülnek ki titkok és kezd úgy tűnni, hogy a fél város lelkivilága és egészsége, meg testi épsége rámegy a nyomozásra. Bátran válogathatunk, hogy az új pap, az apuka, a nagymama, a kissrác barátja, az apuka kollegája, a fura nő a lakókocsiból, a cigi-cukorka-újságárus öregúr, a postás, az újságírók, a helyi szállodatulajdonos, vagy teszem azt maga a nyomozók ölték meg, ami persze kurvára nem valószínű, de annyira belénk palántázzák a gyanút, mint olyat, hogy egyszerűen komolyan mondom, nem leszünk képesek meglepődni. És nem is lepődünk meg. Nem azért mert kézenfekvő, de ismered már a menetet. Mindenkit iszonyatosan meggyanúsítanak és aki a végére marad, az lesz a gyilkos.

Ráadásul rengeteg sejtelmességet bedobnak, hogy gyanúskodjunk és a végén kurvára elfelejtik megmagyarázni a felesleges eseményeket. Akkor minek mutatták. Mint az elején a kissrác veszekedése a postással, utána egy kibaszott szó nem esett róla. Közben mindenkiről ősi titkok látnak napvilágot és lassan nem lesz olyan szereplő, akinek ne lenne a múltban egy halott gyereke, vagy egy pedofil-botránya. És ez valljuk be borzasztóan kézenfekvő.

A nyomozónő amúgy jó ismerőse a családnak, a fiaik konkrétan barátok voltak. De ez egy ilyen kisvárosos kisváros, ahol kábé mindenki ismer mindenkit.

Izgalmasnak ígérkezik az eleje, amikor kokaint találnak a lánytesónál, meg kurvasok pénzt a halott kissrác szobájában, de végül le se szarják a kokaint a rendőrök. Az újságírók más sorozatokban főszálon kapaszkodnak és együtt táncolnak a nyomozással úgy, hogy általában botrányokat kavarnak. Konkrétan ezért vannak. De itt teljesen elfelejtették őket használni, ráadásul a végére egy empátia hurikánba keverednek a családdal és már inkább cikket sem írnak, csak a lelkibéke meglegyen. AZ ÚJSÁGÍRÓK. Hát kedves sorozatkészítők! Az újságírók nem ilyenek. Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnotok.

Aztán jön egy szellemlátó médium, akivel szintén nem kezdenek semmit, de mégis az ő egyik mondata alapján indulnak el a nyomozók. Hát baszd meg, ez valami borzasztóan kisstílű.

A leghitelesebb a gyászoló család, az anyuka Beth valóban meg van törve, a lánya is, az apuka, Mark meg jól hozza a gyanús formát. De velük él a nagymama is, akivel meg szintén semmit nem kezdtek, néha úgy éreztem, hogy a takarítónő elfelejtette, hogy megy a kamera és belesétált a képbe. Legalább ennyire fölösleges misztikum volt az égő csónak. A sorozat végén pedig a gyilkos feladja magát. Félig meddig megfejtették az ügyet, de érted baszd meg, FELADJA MAGÁT. Ez így túl egyszerű. Megmutatják az egész estét, amikor az eset történt és egy borzasztóan érdektelen és értelmetlen gyilkosságot kapunk.

Amúgy a sorozat ennyire maga nem borzalmas, mint ahogy beszélek róla. A közepesnél sokkal jobb a sztori és az epizód végi cliffhangerek egészen izgalmasak, ráadásul a jellegzetes átvezető zenéje remekül van megkomponálva. Az is jót tett neki, hogy ilyen szövevényesre csinálták meg a város lakóinak titkait, akiknek a történetei apránként csöpögnek a városra, hogy a végén kiadják a teljes képet. A vége határozottan hosszú részt kapott, mármint nem az utolsó pillanatokban kapják el a tettest, hanem a sorozatzáró közepén, majd marad fél óránk, hogy egy kis utóéletet mutassanak. Sajnos itt pár percet a giccsnek áldoznak és kicsit olyan érzésem van, hogy a kisfiú halálának lelki következményeire gyógyír volt az elkövető letartóztatása.

A főszál a nyomozás mellett természetesen a két főnyomozó kapcsolata, akik meggyőződésem szerint külön-külön valóban kiváló színészek, de ketten együtt nem hoztak létre semmi hűbaszdmeget. Tetszik, ahogy Ellie egyre cinikusabban áll a világhoz és az idilli buborék egyre inkább repedezni látszik körülötte, amihez Alec Hardy nagyban hozzájárul és élvezi is, ahogy társa bizalma egyre inkább megtörik. Alec rosszul van a felszínes emberi kapcsolatoktól és nem is igazán tudja ezeket kezelni (mondjuk Dr House sokkal jobban hozta annak idején ez a karaktert). Van két jelenet is, amik kiválóan megszerkesztett komikumok voltak. Az Egyszer például Alec azt hiszi, hogy a szállodatulajdonos nő le akar vele feküdni és óvatosba rákérdez, rácéloz, hogy nem 'e estleg e'... és iszonyatosan kínos lesz, amikor visszautasítja a nő, szinte én éreztem magam kellemetlenül. A másik, amikor az elején Ellie áthívja őt vacsorára, Alec meg olyan meglepődve néz, mint akivel közlik, hogy amerikai remake készül az Oldboyból. Kérdezi is egyből, hogy minek menjen ő át kajálni.

- Mert ezt csinálják az emberek.

- Tényleg?

- Igen. Áthívják a főnöküket és nem beszélgetünk munkáról.

- Akkor miről fogunk beszélgetni?

- Nem tudom, csak mond, hogy oké.

- Oké.

Alec-nak ezen kívül van valami titok a múltjában is és ennek köszönhetően az ügyet majdnem elveszíti, hogy fokozzák a nem létező izgalmakat.

Nézzük inkább a szereplőket. David Tennantől (Doctor Who, Harry Potter, Star Wars) sokkal többet vártam. Ez az ember valami olyan zseniálisan alakította a kultikus sorozat 10. Doktorát, hogy attól még a meg nem született emberek is lefossák a bokájukat. Valószínűleg én vártam túl sokat. Egyáltalán nincs baj a szerepével, de szerintem sokkal ikonikusabban is képes lett volna megformálni. Olivia Coleman (DoctorWho, Skins) DS Ellie Miller szerepében szerintem a legjobb. Nagyon pattogós, időben reagál, olyan kellemes és hihető a játéka. Az anyuka, Jodie Whittaker és az apuka, Andrew Buchan még jók a sorozatban, főleg a többiekhez képest. Az anyuka szenvedését konkrétan öröm nézni, annyi érzelmet visz bele. Arthur Darvill (Doctor Who) személyes kedvenc. A groteszk fejű és játékú pap szerep első körben meglepett, de igazából nagyszerű választás volt. Hadd említsem meg még a gyerekszínész Adam Wilsont, aki Tomot, Miller fiát és a halott srác legjobb barátját alakítja. Igazából nem valami működőképes, DE nem kiakasztóan szar, ráadásul ilyen mélységű drámában igenis mocskosnehéz helyt állni, ezért inkább nem baszom le. Nyugtassa a tudat, hogy nála sokkal-sokkal rosszabb gyerekszínészek is vannak.

A sorozatot James Strong (Doctor Who, Downton Abbey) és Euros Lyn (Sherlock, Doctor Who, Jane Hall) rendezte az ITV-nek, ahol a Downton Abbey-t  is vetítik. Az amerikai FOX meg már be is rendelte a remaket. Aztán lehet ők majd kicsit átoperálják és sokkal életképesebb lesz. Ha jól tudom ők a 8 helyett 10 részt terveznek, és én rájuk bízom, hiszem ők olyan sorozatok atyjai, mint a Dr House, Glee, A Szökés, X-Akták, 24, vagy Family Guy. szóval nem ma kezdték. A második évad pedig kapott egy berendelést.

Sajnálom, hogy nem tudok jobbat írni a Broadchurchről, de nagyobb volt a füstje mint a lángja. Nem lesz felháborodva aki megnézi, csak láttunk már ennél sokkal jobbat. Danny Latimer halálának története akármilyen szép világba is van becsomagolva, akkor sem közelíti meg Rosie Larsent.

10/5,6