Thomas Vinterberg, dán rendező filmje, egy meglehetősen bizarr és egyben elegáns családi születésnapot dolgoz föl. Ez volt az első dogma-film a világon.
A Dogma-filmek egy 1995-ös megállapodás szerint jöttek létre, akkoriban leginkább csak elméletben, mert a Születésnap például három évvel később készült. Borzasztóan szórakoztató számomra a története. Az akkori északiak arra jutottak a híres rendező, Lars von Trier (Táncos a sötétben, Melankólia, Dogville) vezetésével, hogy a filmipar hamis világát valósra cserélik és forradalmasítják a szakmát. A nyers valóságot kenik szét a néző arcán és isteni tízparancsolatba foglalták a szabályokat, amit több rendezővel is aláírattak. A szabályok közt szerepelnek, hogy nem használhatnak mesterséges fényt, háttérzenét, állványt, satöbbi. Mindennek a lehető legvalóságosabban kell hatnia, de a történet mégsem lehet felszínes. Továbbá, elméletileg nem tüntethetik fel a rendező nevét a film végén, mert saját magukat nem akarják a későbbiekben művészként értelmezni, mint valami elszállt nagyságokat, valamint saját magukat szándékoznak fejleszteni ezáltal. Furcsán hangozhat, de ez a mozgalom nem is egy szigorú és komor arcú ellenforradalom volt, csupán egy új fajta irányzat. Ezt igazolja, hogy nagyon is befogadóak voltak. Az autentikus filmgyártást amúgy leginkább Lars von Triernek nem sikerült betartania a későbbiekben. De próbálkozásnak szép volt és a műfaj azóta is parázslik. Szerintük így sokkal közelebb hozhatják a nézőt a produkcióba, ami mindig a jelenben játszódik és mindig egy 'élő' környezetben, abszolút mellőzve bármilyen stúdió szagát. A nem valós elemeket szűrték ki és a hazugság nyelvét gyűrték bele a filmipar szájába. Elhihetitek, nem ez volt az a délutáni szakkör, ahol például James Cameront szívesen látták volna. Az azóta is legjobbnak tartott dogma-filmet, a Születésnapot, az a Thomas Vinterberg rendezte, aki Trierrel közösen hozta létre a szerződést.
A The Celebration egy családi szállodában játszódik, ahol a kisestélyiben pompázó vagyonos polgári család feje, Helge (Henning Moritzen) 60. születésnapját ünneplik. A szállodába megérkezik három gyermeke, akik így harminc fölött baromi jól hozzák a hétvégi család szerepét. Tudjátok, amikor van egy jóféle nagy család, amely minden tagjának létezik a maga teljes értékű élete valahol máshol, és az ilyen ritka találkozásokkor magukat belepörgetve és asszimiláltatva a szituációhoz, felveszik az 'eredeti' családi szerepeket. A testvérek buziskodnak egymással, fogdossák a másik csöcsét, kergetőznek, karolgatják egymást, mint a boldog gyerekkorban. Az egyetlen lány Helene (Paprika Stenn), aki meglehetősen nagypofájú, mégis nagypolgári és legújabb néger fiújával botránkoztat. Ott van a legfaszább karakter a filmből, Michael (Thomas Bo Larsen), aki feleségével és gyerekeivel érkezik. Egy igazi tahó paraszt, aki férgeskedik és félve baszik a nejével, akit egy ottani szobalánnyal csalt, akit meg is ver, amikor az nem beszél vele megfelelő hangnemben. Nagyon kaotikus a jelleme, az igazi kisebbségi komplexusban szenvedő faszkalap, aki még ahhoz is gyáva, hogy magát utálja, így hát inkább mindenki mást. Kiderül, hogy volt még egy testvérük, egy lány, aki nem olyan régen halt meg, mert öngyilkos lett a szállodában. Ez a seb meglehetősen nyíltan tátong még mindenki lelkében. A végére hagytam a film alapkarakterét, a negyedik testvért, Christiant (Ulrich Thomsen), aki az idilli családi összejövetel alatt mondhatni az asztalra szarik, amikor a pohárköszöntő alatt közli a nagyérdeművel, hogy az apja megerőszakolta őt és mára már halott húgát, amikor gyerekek voltak. (Amúgy Vinterberg legutóbbi filmje, a Vadászat is egy pedofil témára épülő mű. Én nem tudom mi van ezekkel ott északon...) A bejelentés hallatán nem tör ki a káosz és a film a továbbiakban arról szól, hogy mennyire próbálja mindenki menteni ezt az estét és figyelmen kívül hagyni a hírt, bárhányszor is próbálja Christian bizonyítani.
Mindenki úgy viselkedik, mintha muszáj lenne a 'bálnak' illően lezajlania. Mintha bennük lenne az a vidéki félsz, hogy mit szólnak majd a szomszédok. Egyszerűen már kínodban röhögsz, de a komoly téma ellenére, van egy halvány könnyűség a filmben és ez valószínűleg azért van, mert tényleg nem vagy a háttérzene, vagy a beállítások által egy egyértelmű érzelmi ketrecbe zárva. Itt akár kínodban röhöghetsz is, mert nincs megszabva. A történet is inkább életszerűen elbaszott és nem mágikusan, de ez a filmtípus sajátossága valószínűleg. Szóval a társaság a főbb szereplőktől eltekintve nagyon jellegtelen, de iszonyatosan próbálja fenntartani a látszatot, hogy micsoda nagyvilági mulatság folyik itt a felszínen; mint tömeg, rendkívülien működnek.
Végül a halott lánytestvér búcsúlevelét felolvasva, étkezés közben, csak sikerül bizonyítani, hogy az apa valóban egy perverz fasz és Christiannak igaza volt. Ennek következményében felszabadulnak, hogy felfedhették és megkönnyebbülten ugrálnak éjszaka félrészegen a frissenlakkozott bálterem padlóján a zongora dallamára. Az igazság illata megnyugtatta azokat, akiket meg kellett és kétségbe lökte azt, akit meg oda kellett. Ennyi. Semmi mesterséges légkör, a kamera folyamatosan mozgásban. Nekem nem tűnik egyértelműnek, hogy ez jobban kebelezné a nézőt a filmbe, de a történet rendkívül sokat dobott rajta.
A Születésnap a '98-as Cannes-i fesztivál zsűri díját elvitte, ugyanúgy mint egy Európai Fildíjat is. Jelölték Baftára és Golden Globe-ra is. Ezek a dán srácok továbbra is borzasztó jól mozognak a vásznon; Ulrich Thomsen (Ádám almái, Gengszterek fogadója, Banshee) nem véletlenül lett már amerikai producerek kiszemeltje. De a leghálásabb szerep Thomas Bo Larsené (Vadászat, Gengszterek fogadója) volt, akit a képernyőn keresztül ütöttem volna, annyira jól hozta a szemétkedő testvér, bizonytalan fiú és elbaszott férj szerepét. A szálloda dolgozói és a vendégsereg egy napos története tökéletesen olvadt bele Vinterberg kameralencséjébe.
Szóval röviden ez itt az új filmvallás (gyönyörű szó) egy öklömnyi története. (Érdekesség: Vinterberg megvallotta, hogy az egyik jelenetben egy ablakot letakartak, mert épp túl sok volt a fény, ez meg ugye a szabályzat szerint csalás, de mi nem rójuk föl neki.)
10/7
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése